Tőkepiac

2017.07.25. 09:23

Rákossy Balázs: egymilliárd forint támogatás a kis- és középvállalkozások tőzsdei bevezetésére

Egymilliárd forintos keretösszeggel megjelent a kis- és középvállalkozások (kkv) tőzsdei bevezetését támogató pályázati felhívás.

A „Kkv-szektor hatékonyságának növelése elsősorban tőzsdei bevezetést szolgáló intézkedések biztosítása révén” című kiírást a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében hirdették meg – jelentette be az MTI-nek adott nyilatkozatában kedden Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

A felhívás része annak az átfogó tőzsdefejlesztési programnak, amelynek eredményeképpen a tőkeági forrásbevonás szerepe növekszik a magyar vállalatok finanszírozásában, hatékonyan kiegészítve a túlsúlyban lévő banki hitelezést – tette hozzá.

A kiemelt program két részből áll. Az elsőben a nemzetközi együttműködéssel megvalósuló képzési programban résztvevő kkv-k nyerhetnek támogatást, a második keretében a kkv-k tőzsdei felkészülését, bevezetését támogató program indul – közölte az államtitkár.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!