Ország-világ

2021.01.15. 12:03

Ötvenmilliós bírságot kapott a BKK

Ezúttal a hőpapír beszerzés zajlott törvénytelenül a hatóság szerint.

Megsemmisítette a Közbeszerzési Döntőbizottság a BKK által 2020. július 6-án feladott ajánlattételi felhívását, amely az előnyomtatott tekercses kiszerelésű biztonsági hőpapír szelvények beszerzéséről szólt a jegyek és bérletek helyben történő nyomtatásához – írja a Világgazdaság.

A tegnap meghozott döntés vonatkozik a közbeszerzési dokumentumokra és valamennyi, a közbeszerzési eljárásban hozott ajánlatkérői döntésre is.

A KDB ezen felül a BKK-val szemben ötvenmillió forint bírságot is kiszabott, amelyet 15 napon belül kell átutalni. A határozat ellen fellebbezésnek nincs helye.

A közbeszerzés értéke közel nettó 2,3 milliárd forint, a KDB eljárásának kérelmezői a Pátria Nyomda Zrt. és a ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.

A cégek egyebek mellett azt kifogásolták, hogy a BKK szerint az ajánlatukban megajánlott biztonsági hőpapír nem optikai fehérítőmentes és a biztonsági előírásoknak sem felel meg. Beadványukban azt is jelezték, hogy ezzel szemben egy másik versenytársuk, az iPixel Kft. ajánlatában mindkét műszaki elvárás teljesítése kifogásolható, azonban ezt hiába jelezték a BKK-nak, a fővárisi közlekedési vállalat vizsgálat nélkül úgy reagált, hogy az iPixel ajánlata megfelelő.

A hatóság megállapítása szerint az ajánlatkérő megsértette a közbeszerzésekről szóló törvény több bekezdését is.

A BKK nem fogadja el a döntést

Az ügyben megszólalt a BKK is, a vállalat álláspontja szerint a KDB nem járt el kellő körültekintéssel, a kiszabott bírság pedig – egy folyamatban lévő, szerződéskötéssel még nem lezárt eljárásban – szokatlanul magas, ezért

a döntést a BKK nem fogadja el.

A társaság a KDB határozatával szemben felülvizsgálati eljárást kezdeményez.

Elbukta a főváros a reklámtenderpert

Százmilliós bírsággal és a BKV–BKK törvénysértését megállapító ítélettel zárult a budapesti tömegközlekedés reklámhelyeinek értékesítésére kiírt eljárás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!