4,8 millióan dolgoznak

2023.08.30. 10:00

Továbbra is rendkívül alacsony a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon

„Megvédtük a munkahelyeket és a családokat, háromezer fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma” – közölte Czomba Sándor.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint továbbra is rendkívül alacsony a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon,

augusztusban a háború és az elhibázott szankciók okozta nehéz gazdasági helyzet ellenére is mindössze 228 504 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban

– hívta fel a figyelmet szerdai közleményében Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára, írja az MTI.

Kiemelte, hogy

ez az elmúlt három évtized harmadik legjobb eredménye, egy év alatt háromezerrel, 2010-hez képest pedig már több mint 400 ezerrel esett vissza a regiszterben szereplők száma. Míg a dollárbaloldal kormányzása alatt munkanélküliség volt, addig a nemzeti kormány közel elérte a teljes foglalkoztatottságot, így ma Magyarországon már majdnem 4,8 millióan dolgoznak.

 

Czomba Sándor hozzátette: a 2010 óta tett kormányzati intézkedések eredményesek voltak a munkaerő-kínálat növelésében, foglalkoztatási fordulat következett be, a munkanélküliség harmadára csökkent, a hazai aktivitási ráta 63,5 százalékról 78 százalékra nőtt. Ez a javuló trend az elmúlt évben is folytatódott.

A gazdaságilag aktív népesség száma egy év alatt 67 ezer fővel emelkedett, amivel az aktivitási ráta 1,1 százalékponttal tovább javult.

Így ma már a munkavállalási korú férfiak 82,6 százaléka, a nők 73,3 százaléka van jelen a magyar munkaerőpiacon.

Ezzel a teljesítménnyel Magyarország az uniós rangsor utolsó előtti helyéről a tagállami lista középmezőnyébe zárkózott fel – írta közleményében az államtitkár.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában