2018.10.16. 10:57
Minden megyében nekik való koncerteken vehetnek részt a fiatalok
Indul a Filharmónia Magyarország ifjúsági bérletsorozata: a gyerekek országszerte majd 250 településen, több mint ezer programon ismerkedhetnek a különféle zenekari felállásokkal, kiváló hangszerekkel, virtuóz művészekkel.
A Filharmónia Magyarország „Közel hozzuk a zenét” szlogenjét követve idén is arra törekszik, hogy ne csak felnőttekkel, de a gyermekekkel is megismertesse és megszerettesse a klasszikus zenét, és lehetőséget biztosítson erre azoknak is, akik másképp nem lehetnének részesei efféle kulturális élménynek – áll a szervezet közleményében.
Mint írják, a Filharmónia Magyarország egyik alapfeladata ifjúsági hangversenyek szervezése: megújult szerkezetben 5 éve segíti a tanórán zajló zenei nevelést kamara- illetve zenekari előadásokkal. Koncerttermekben kísérik figyelemmel az igényeket, a gyerekek reakcióit, hogy a lehető leginteraktívabb élményt nyújtó előadások szülessenek.

Olyan összeállításokat kínálnak, amelyek a különböző műfajokhoz kedvet csinálnak, informatívak, sok zenei részt tartalmaznak és magas színvonalúak.
A Filharmónia Magyarország közleménye szerint az ifjúsági bérletsorozat a 2018-2019-es évadban is különleges hangversenyeket kínál az általános- és középiskolás korosztálynak.
A programot a korosztályhoz szóló, lendületes moderálás színesíti, a műsor pedig kifejezetten az iskolások számára lett összeállítva.
Az elmúlt évben újabb fellépőkkel gazdagodtak az előadások, így a gyerekek találkozhatnak szimfonikus zenekarral, népzenei együttessel, ütőegyüttessel, kórussal, vonósnégyessel, sőt még régizenei együttessel és jazztrióval is.
A programban a falvak tornatermei, aulái változnak koncertteremmé, vagy akár egy mozi, a helyi művelődési ház, illetve a koncerttermek is a helyszínek között szerepelnek.
A három koncertes bérletekért – minisztériumi támogatásnak köszönhetően – a résztvevőknek mindössze 1400 forintot kell fizetniük.
A részletes programról megyénkénti és városonkénti bontásban a Filharmónia Magyarország honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.
A borítókép forrása: Filharmónia Magyarország