Tehetsége nem ismert határt

2018.11.16. 15:56

Emléktáblát kapott Gyurkovics Tibor

A mementót a 10 éve elhunyt költő egykori lakóházának falán helyezte el a Budavári Önkormányzat.

„Gyurkovics Tiborban olthatatlan vágy élt a szebb, a tisztább, a boldogabb életre, szeretett élni, szeretett itt élni, ebben az istenverte, istenáldotta Kárpát-medencében, Magyarországon, azon belül itt Budán, a Krisztinavárosban” – mondta beszédében Nagy Gábor Tamás, a kerület polgármestere a pénteki táblaavatón, aki hozzáfűzte:

„Nem a címek és a rangok voltak neki fontosak, hanem a barátok, a pályatársak, az emberek, a közösség, amely szeretetével körülvette őt.”

A Gyurkovics Tibor emlékére állított tábla az I. kerületi Mészáros utcában Farkas Ádám szobrászművész alkotása
MTI Fotó: Mohai Balázs

„Költészete, személyisége, mágikus erejű lírája, szenvedélyessége, megnyilvánulásai, rendkívüli tehetsége, humora, műveltsége, vitát provokáló előadásai mindenkit bűvkörébe vontak. Mindig az a tűz lobogott benne, ami a verseiben” – emlékezett régi barátjára Szakonyi Károly Kossuth- és József Attila-díjas író, hozzátéve:

„Hitt a szeretet mindenhatóságában, de tudta, hogy az ember a Földön megválthatatlan. A költészet volt igazi terrénuma, de tehetsége nem ismert határt. Novellát, tárcát, regényt, drámát, gyerekeknek szóló verseket, könyveket írt, színészi képességeit pedig saját darabjában, a színpadon is kiélhette.”

„Gyilkos humorú, okos, a közéletről, a szerveződő politikai életről a napilapokban közölt tárcái, a rádióban elhangzott jegyzetei Ady publicisztikájához mérhetők, kirobbanó erejű írások, a kor örök lenyomatai. Gyurkovics Tibor eredeti tehetségével a kor legjelentősebb költői sorába tartozik” – emelte ki a pályatárs.

Résztvevők a megemlékezésen
MTI Fotó: Mohai Balázs

Az emléktábla-avatás után a Tabán moziban levetítették az Irodalmi séta Gyurkovics Tiborral című riportfilm krisztinavárosi részét.

A Mészáros utca 10-es szám alatti ház falán elhelyezett emléktáblát Farkas Ádám szobrászművész készítette.

Névjegy

Gyurkovics Tibor 1931. december 18-án született Budapesten. Dolgozott a veszprémi Petőfi Színház dramaturgjaként, de tagja volt az Új Idő szerkesztőbizottságának, társelnöke a Magyar Írókamarának, alelnöke a Magyar Művészeti Akadémiának, elnöke, majd tiszteletbeli elnöke a Magyar Írók Egyesületének. Mindezek mellett elnöke volt az alternatív Kossuth-díjat létrehozó Alternatív Magyar Művészeti Díj Alapítvány kuratóriumának is. Munkásságát József Attila-díjjal, Kossuth-díjjal, Magyar Örökség-díjjal és Magyar Művészetért Díjjal ismerték el, a Budavári Önkormányzat pedig díszpolgári címet adományozott neki. Az író 2008. november 16-án, hetvenhét éves korában hunyt el.

 

Ezek is érdekelhetik