Gyász

2019.10.09. 14:53

Meghalt Dobozi Eszter – a Forrás szerkesztője volt

József Attila-díjas költő, író, és a Forrás folyóirat szerkesztője volt. Életének 64. évében, szerdán távozott közülünk.

Hosszú betegség után halt meg szerdán Dobozi Eszter, aki Cegléden született 1956-ban. A szegedi egyetem magyar-történelem szakán végzett, majd középiskolai tanárként Cegléden és Kecskeméten tanított. 1995 és 2019 között a kecskeméti Kodály Iskola igazgatója, 1989-től pedig a Forrás folyóirat szerkesztője volt.

Dobozi Eszter versei 1978-tól jelentek meg különböző folyóiratokban, a Tiszatájban, a Forrásban, az Alföldben, a Mozgó Világban, az Új Írásban, a Napjainkban és a Kortársban, a Hitelben és a Magyar Naplóban. Első önálló verseskötete, az Egy 1986-ban, a Tíz körömmel című szociográfiája 1994-ben jelent meg.

Két regény fűződik a nevéhez, a Túl a rákbarakkon. Angelika naplójából (2008) és a Sánta Kata (2011). Utolsó verseskötete, a Hószín átfut, sár fennakad-ot 2018-ban adták ki.

Dobozi Eszter 1992-ben Pilinszky János-díjat, 2004-ben Arany János-díjat, 2010-ben József Attila-díjat kapott.

A hires.hu a halálhírt fogadva, a gyászban osztozva saját videóinterjúját is közreadja Dobozi Eszterre emlékezve, jelezve egyben azt is, hogy ez volt Dobozi Eszter utolsó, a nyilvánossággal is megosztott beszélgetése.

Dobozi Eszter a magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként 2018-ban Magyarország Babérkoszorúja díjat vehetett át.

Kitüntetései, elismerései:

Bács-Kiskun Megye Művészeti díj (1989)

Pilinszky János – díj (1992)

Forrás ösztöndíj (1993)

Év könyve jutalom (1995)

Kölcsey – díj (2000)

Nemzeti Kulturális Alapprogram alkotói támogatása (2001-2002)

Arany János-díj (2004)

Kecskemét Városáért Oktatási Díj (2005)

Bács-Kiskun Megyei Príma Díj (2008)

József Attila – díj (2010)

Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, polgári tagozat (2012)

Bács-Kiskun Megyéért Díj (2016)

Illyés Gyula-díj (2016)

Magyarország Babérkoszorúja díj (2018)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!