hatalmas botrány

2018.02.15. 08:00

Regőczy: Azt az aranyat elcsalták tőlünk

Utoljára 1980-ban született magyar érem téli olimpián, a Regőczy Krisztina–Sallay András páros nyerte, ezüstérmet, pedig ők futották a legjobb kűrt. Interjú.

Fábos Erika

Lake Placidben, 1980-ban a szovjet Linyicsuk, Karponoszov páros nyerte jégtáncban az aranyérmet, mert a szovjet bíró harmadik helyezettnek értékelte a produkciójukat. Mennyi idő kellett feldolgozni, hogy elcsalták az aranyérmüket. Fáj még?

Nem volt olyan, aki szerint nem mi voltunk a jobbak, a szovjet blokkban nem mi voltunk az erősebbek, a szovjet bírók nem engedtek nyerni bennünket. Azt az aranyat elcsalták tőlünk. Ez mindig fájó emlék marad, de akkor sokat nem rágódhattunk rajta. Az olimpia után két és fél héttel kezdődött a világbajnokság Dortmundban, készülnünk kellett. Meg is nyertük. De az emberek szeretetét éreztük, percekig tapsoltak állva, tombolva tüntettek mellettünk a pontozás után, ez legalább kárpótolt erkölcsileg, és az ezüstnek is nagyon örültünk akkor. Nem volt olyan bennem, hogy ez csak az ezüst.

Volt ebből akkor botrány?

Hatalmas. Tele volt vele a világsajtó, a legnagyobb amerikai tévétársaság, amelyik közvetítette a díjkiosztót, végig bennünket mutatott. Szólt a szovjet himnusz, és mi voltunk a képernyőn. Minden rólunk szólt, az összes jégrevübe bennünket akartak szerződtetni, nemcsak itthon, külföldön is megállítottak és szeretgettek bennünket az emberek.

Az olimpia meghatározó egy sportpályafutásban. Máig emlékszik rá?

Persze, minden pillanatára. A magyar téli olimpiai csapatot a mi kettősünk alkotta abban az évben. A verseny napja pedig amiatt is felejthetetlen, hogy nagyon lebetegedtem. Lake Placidben a helyi büntetés-végrehajtás fizette az olimpiai falu beruházását, mivel az olimpia után börtön lett a szállásokból. A háromszor három méteres szobákban ketten–négyen szorongtunk, és minden nemzet hozta magával a vírusait is. Nagyon komoly influenzajárvány alakult ki a faluban, én is 39 fokos lázzal léptem aznap a jégre és mivel akkoriban kezdődtek a doppingvizsgálatok, még egy szem C-vitamint sem vehettem be. Persze nem számított, miután életünk legjobbját koriztuk, már semmi sem fájt.

Azt hogyan döntötték el, hogy vége?

Tizenhét éven át versenyeztünk, ráadásul nekünk az edzések miatt is rengeteget kellett utaznunk. Mi voltunk az egyedüli páros, amelyik fedett jégpálya nélkül vett részt világversenyeken, tehát öt hónapig tudtunk itthon edzeni, aztán mennünk kellett oda, ahol gyakorolni tudtunk. Nagyon szép volt, de belefáradtunk. Abban az évben úgy álltunk neki a szezonnak, hogy bárhogy is zárul, nincs tovább. Az utolsó kűrünk után még hosszú ideig a búcsú hatása alatt voltam, pedig egész évben készültem rá lelkileg. Aztán elfogadtuk a legnagyobb amerikai jégrevü szerződését, és négy évet még a szórakoztatóiparban töltöttünk. A legsikeresebb időszakát élte akkoriban a társulat, több millió dolláros kosztümtárral rendelkeztek. Végigjártuk a keleti, majd a nyugati partot. Mi voltunk a revü sztárjai.

Itthon a nyolcvanas években mit ért, mekkora elismerést jelentett egy olimpiai ezüstérem?

Tízezer forintot fejenként és egy KISZ-érdemérmet, azonkívül nem kaptunk semmilyen kitüntetést Magyar­országon azóta sem. Még csak azt sem mondta senki, hogy büszke ránk. Holott idehaza máig mi vagyunk a legeredményesebb téli sportolók, három világbajnokságon voltunk dobogón és két olimpián­ vettünk részt és háromszoros profi világbajnokok is voltunk. Szívesen adtuk volna át a tudásunkat és a tapasztalatainkat is magyar fia­taloknak, de erre nem volt igény.

Ez fájdalmas?

Sokáig próbáltuk megfejteni, aztán beletörődtünk, hogy ezt így hozta az élet.

Mekkora stáb dolgozott akkoriban egy világbajnok vagy olimpiai éremesélyes párossal?

Anyukámon kívül, aki az edzőnk és a menedzserünk volt, még ketten. Betty Callavay, aki a technikánkat csiszolta, csak a világversenyek előtt töltött el velünk egy-egy hetet. Ez ma többször ennyi: az edzőkön kívül gyógytornász, dietetikus, pszichológus, koreográfus, tánctanár segít egy olimpiai felkészülést.

Legendás volt a hetvenes évek végén, a fekete-fehér televíziók országában, ahogy Gyulai István, a sportág kommentátora részletesen elmondta, ki milyen színű ruhában lép jégre. Önnek volt egy híres kalocsai mintás kűrruhája. Az hogy készült?

Két kalocsai ruhám is volt, mindegyiket nagyon szerettem. Az egyik Bandi anyukájának a báli ruhájából készült, azon volt egy sűrűn hímzett öv, amit felhasználtunk hozzá, a másikat pedig a kalocsai börtönben hímezték ki nekem a rabok. Amúgy azonkívül, hogy engedték, hogy sportoljunk és korlátlanul használhattuk a Kisstadionnál a jégpályát, más állami támogatást nem kaptunk. Annyi volt, hogy kiadták az útlevelünket, hogy utazhassunk a versenyekre, és ez is nagy dolog volt. Más idők voltak azok…

Hogyan alakult azóta az életük?

A korcsolya jegyében telt. Tavaly február 17-én volt kereken ötven éve, hogy elkezdtünk Bandival együtt korcsolyázni. Éppen Tajvanon volt akkor egy verseny, meg is tudtuk közösen ünnepelni. Én sokáig oktattam és edzőként dolgoztam, aztán 1996 óta a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetségnél előbb az edzői bizottság elnöke lettem, majd a sportigazgatójának választottak meg. Bandi versenyszervezéssel és a sportág körüli marketinggel foglalkozik, de sokáig­ edzőként is tevékeny volt ő is. Mi vagyunk a nemzetközi mezőnyből az egyetlen olyan páros, akik az egész pályafutásukat a jég körül töltötték. 2002-ben, a Salt Lake Cityben rendezett olimpián Bandi az olasz kettőst képviselte, én meg a francia párnak voltam a társedzője. Egymás mellett álltunk a palánknál és szurkoltunk, hogy végül melyik pár nyeri el az aranyérmet.

Ki nyert?

A franciák. Bandi párosa bronzérmes lett.

Gyerekként balettozott, zongorázott, nyelveket tanult, néptánccal foglalkozott és műkorcsolyázott. Mintha csak tudatosan a jégtáncosi karrierjére készült volna a kezdetektől fogva. Ez véletlen volt?

Nem, négygenerációs pedagóguscsaládból származom. A nagymamám tánc- és zongoratanár volt, a nagyapám pedig a Testnevelési Főiskola 1925-ben induló első évfolyamának a zászlóvivője. A művészetek és a sport meghatározták a gyerekkoromat, és arra is nagy hangsúlyt helyezett a családom, hogy ha van valamihez tehetség bennem, azt felismerjék és kibontakoztassák. Amikor tizennégy évesen abbahagytam a zongorát, mert a jégtáncot választottam, a nagymamám sírt, mert nem volt soha tehetségesebb tanítványa énelőttem. Nem ment már együtt a kettő, a jégtánc nem egy könnyű sport.

Mitől nehéz sport a jégtánc?

Ez egy nagyon munkás műfaj. A kimagasló versenyeredményekhez irgalmatlan sok gyakorlás és szorgalom kell. Én úgy számolom, tíz évet biztosan edzeni kell ahhoz, hogy valaki komoly versenyt nyerjen. Mi annak idején a pályafutásunk nyolcadik évében kezdtünk az élmezőnybe kerülni, és a tizenharmadik év után lettünk világbajnokok. Tizenhét éven átt versenyeztünk együtt.

Miben különbözik a jégtánc a műkorcsolyától?

A jégtánc a műkorcsolya­sport egyik szakága. Mint ahogy a nevében is benne foglaltatik: tánc a jégen. A balett, a versenytánc, a dzsessz, a modern vagy a néptánc átdolgozása jégre pontosan meghatározott, előírt szabályok alapján. A műkorcsolyában több az akrobatika és a technikai elem. A jégtánc nemcsak magas szintű technikai korcsolya­tudás, de művészi fejlettség, érettség is szükséges a két partner összmunkájához.

A maguk kettőse mitől volt sikeres?

Annyi szerencsés véletlen volt a pályánkon, hogy az már nem is lehet véletlen. Nagyon klassz kettős voltunk, mindenben mögöttünk állt a családunk is. Azt, hogy valóban táncot vittünk a jégre, és ezzel megújítottuk ezt a sportágat, sok helyen elmondják rólunk. Nemcsak a híres csárdásaink miatt: keringőztünk, és nagyon sok korábban nem látott táncelemet építettünk a koreográfiáinkba.

Közönségkedvencek is voltak. Ehhez azért köze lehetett annak, hogy az összes produkciójukat kedvesen végigmosolyogta. Ez a műsorhoz tartozott, vagy életfilozófia?

Utóbbi. Mindenben a jót keresem, pozitívan és türelemmel állok hozzá mindenhez. Az, hogy elégedett vagyok az életem alakulásával, hogy azt érzem, ugyanígy csinálnék mindent, ha újrakezdhetném, biztosan segít abban, hogy ennyire optimistán tudom nézni a világot.

Akkor optimistán: a mostani, phjongcshangi téli olimpián milyen eredményekre számít?

Nem szeretek jósolgatni, de van realitása, hogy legyen magyar dobogós. Nagyon drukkolok azért, hogy 38 év után újra legyen érmünk a téli olimpián.

Névjegy

Regőczy Krisztina 1955. április 17-én született Budapesten. 1961-től műkorcsolyázó. Kezdetben egyéni műkorcsolyázásban, majd 1967-től Sallay Andrással jégtáncban versenyzett. 1974-től valamennyi világ- és Európa-bajnokságon az első hat között végeztek. 1980-ban a Lake Placid-i téli olimpián ezüstérmesek, a dortmundi világbajnokságon aranyérmesek lettek. Amatőr pályafutásukat ezután fejezték be. 1980-tól Sallay Andrással az amerikai Ice Follies és a Holiday on Ice jégrevüvel turnéztak, majd három évig a profik között versenyeztek, minden évben világbajnokságot nyertek. 1984-ben Bostonban jégtánciskolát nyitott, illetve Európában nemzetközi edzőtáborokat szervezett, magyar tehetségeket is felkarolt. 1996-tól a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség edzői bizottságának elnöke, 2010-től sportigazgatója.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!