jó úton

2019.12.17. 13:40

Miklós Edit: a 2026-os téli olimpiára érhet be a sícsapat

Ennek ellenére vannak olyan sportolók, akiknek szereplésében szinte biztos a 2022-es, pekingi játékokon – mondta a Magyar Sí Szövetség elnöke.

Példaként a síugró Vörös Virágot említette, aki rendszeresen szerepel a legmagasabb szinten, azaz a világkupaversenyeken, múlt hétvégén például 37. lett.

A versenyzőként lesiklásban olimpiai hetedik Miklós Edit kiemelte a hódeszkás Fritz Botondot is, aki Big Air és slopestyle-ban is jól szerepel Európa- és világkupa-viadalokon, de múlt héten felkartörést szenvedett edzésen. Róla azt mondta, hogy valószínűleg jövő év elején tud majd visszatérni.

„Fontos megmutatni, téli sportokban is olimpiai szereplők tudunk lenni, és nemcsak szereplők, hanem jó eredményt is tudunk elérni” – mondta Miklós Edit az M1 csatornán. Hozzátette: a síkrosszos Papp Koppány is indul már a vk-sorozatban, de ő még csak „tapogatózik”. Esetében az a cél, hogy a következő idényre, amikor megkezdődik az olimpiai kvalifikáció, felvegye a ritmust.

Miklós Edit arról is beszámolt, amióta Szőcs Emőke a szövetségi kapitány, a sílövők nagyon sokat fejlődtek, ennek köszönhetően a jövő évi világbajnokságon minden bizonnyal két férfi és egy női versenyző indulhat majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!