Második rész

2023.07.13. 12:41

Jön a Tippmix Minifoci Magyar Kupa-döntő: legendás elődök és a kispálya királyai

Vasárnap Csepelen rendezik meg Tippmix Minifoci Magyar Kupa nagydöntőjét, ahova a sorozat eddigi négy selejtezőjéből – Hajdúszoboszló, Csepel, Tápiószentmárton és Balatonfűzfő – nyolc csapat jutott be. A történelmi kupasorozat második, budapesti állomásáról a Szilasi és Barátai és a Lázár Lovaspark együttese kvalifikálta a fináléba. 2. rész:

MW
 

Szilasi és Barátai – az MK egyik nagy esélyese

A csapat ezen a néven már a 2000-es évek elején is szerepelt a miskolci teremfoci bajnokságokon, akkor még a csapatvezető, Szilasi Milán édesapja vezette. A jelenlegi csapatot 2018-ban kezdte el építeni, a Kaminokupa által szervezett Panoráma Ligában szerepeltek, majd a helyszín közelsége miatt a Bakancsos utcában is megfordultak. 2021 óta a Sori Liga állandó résztvevői. Ezalatt a Panoráma Ligát kétszer, a Bakancsos utcai bajnokságot háromszor nyerték meg, míg a tavaszi bajnoki cím a hatodik volt a Sori Ligában.

A csapat nagy része nagypályán is focizik, a keretből öten is a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei másodosztályban szereplő Megyaszó KSE csapatát erősítik.

A Szilasi és Barátai a döntőben is esélyes
Fotó: Polyák Attila / Forrás: Origo

„Az első minifocis kupánk a 2019-es Pünkösd Kupa volt, ahol remek csapatokat megelőzve végül a második helyen zártunk az Ecece mögött. Azóta is aktívak vagyunk 2021-ben negyedik helyen végeztünk a Magyar Bajnokságban, amivel kijutottunk az olaszországi Bajnokok Ligájára, ahol a negyeddöntő jelentette a végállomást. Tavaly a hajdúszoboszlói Euro Cup-ra kvalifikáltuk magunkat, sajnos itt is a legjobb nyolc volt vége, büntetőrúgásokkal maradtunk alul román ellenfelünkkel szemben. Idén megnyertük az első alkalommal megrendezett Egyetemisták Minifutball Kupáját, amivel indulási jogot szereztünk a szeptember végén megrendezésre kerülő Euro Team Cup-ra” – mondta Szilasi Milán, a Szilasi és Barátai csapatvezetője.

Hozzátette, baráti társaságról van szó, szeretnek együtt focizni, de nyilván ez is költségekkel jár (nevezési díjak, mezek). A kezdetek óta számíthat Kaposi Dániel segítségére és az elmúlt három évben Csernyiczki Zoltán is mindent megtesz azért, hogy a lehető legjobban szerepelhessenek.

Bizakodva várom a nyolcas döntőt, annak ellenére is, hogy a Budapest bajnokságon két nagyon fontos játékosom – Nádasi Kornél és Kocsi Henrik – is súlyos sérülést szenvedett.

„Célunk idén is az európai indulás, így ebben rendkívül erős mezőnyben is szeretnénk elhódítani a kupát” – tekintett előre a vasárnapi döntőre Szilasi Milán.

Lázár Lovaspark – elképesztő elődök

A több korábbi nagypályás ikon mellett sikeres futsal- és minifoci játékosok szerepelnek a baráti társaságban, amelynek az alapítója, a csapatvezető Prof. Dr. Fehér Károly c. egyetemi tanár. A csapat Mező FC néven 1980-ban alakult.

A jogelőd Madridban ,az I. Kispályás Bajnokcsapatok Európa Kupáján bronzérmet nyert. Az együttes eredményei alapján Magyarország legjobbjai közė tartozik. A magyar és a nemzetközi labdarúgás kiemelkedő személyiségei

Zámbó Sándor, Bognár György, Urbán Flórián, Mészöly Géza, Juhár Tamás egykor a Lázár Lovaspark csapatában játszott és öregbítette az együttes jó hírét.

Ők közel 180-szor játszottak a magyar nemzeti válogatottban.

A 2010-ben újjáalakult csapat mintegy 100 mérkőzésen – hármat kivéve, amikor a döntőben büntetőkkel maradt alul – veretlen maradt. Több korábbi nagypályás-, olimpiai-, futsal-és minifoci nemzeti válogatott is tagja a csapatnak.

Kiváló erőkből áll a Lázár Lovaspark
Fotó: Polyák Attila / Forrás: Origo

Nem a véletlen műve, hogy szinte mindenkinek ismerős a Lázár Lovaspark neve az országban, ki ne ismerné ugyanis a Lázár fivéreket. Lázár Zoltán kilencszeres fogathajtó világbajnok, míg Lázár Vilmos 12-szeres kettesfogathajtó-világbajnok.

„Kiválóan szervezett sorozat a Magyar Kupa. Tényleg minden igényt kielégít. Már a selejtezőben is nagyon sok jó csapat és játékos volt. Nagy siker, hogy bekerültünk a döntőbe. Ha egy kicsit összeszokottabbak lettünk volna a selejtezőben, akkor a győzelem is meglehetett volna, de nagyon jó csapattól kaptunk ki a fináléban.”

Nagyon boldogok vagyunk és készülünk a július 16-án megrendezésre kerülő döntőre

– mondta Prof. Dr. Fehér Károly csapatvezető, aki a mezőgazdaság-tudomány kandidátusa, a Szent István Egyetem címzetes egyetemi tanára, a Magyar Lovas Szövetség kommunikációs igazgatója, elnöki főtanácsadója.

07.16. vasárnap: Döntő, Csepel

A finálé résztvevői:

– SZPCDSE-ECECE
– H-Terasz
– Szilasi és Barátai
– Lázár Lovaspark
– Todor Pet Bau Team Kft.
– Futottak Még
– Airnergy
– H.O.P.E.

A csoportbeosztások:

A-csoport:
H-Terasz
Lázár Lovaspark
Szilasi és Barátai
SZPCDSE-ECECE

B-csoport:
H.O.P.E.
Futottak Még
Todor Pet Bau Team KFT
Airnergy FC

A Tippmix Minifoci Magyar Kupa-döntőre (Csepel Hungary Club 94 SE pálya, 1213, Budapest, Szentmiklósi út 1.) minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők, az egész napos eseményre a belépés ingyenes!

Májusban elindult a minifoci teljesen új versenysorozata, a Tippmix Minifoci Magyar Kupa, amelynek minden állomásával kiemelten foglalkozik majd az Origo! A kupasorozat nagydöntőjét élőben követhetik majd nyomon az Origón!

A Magyar Minifutball Kupa támogatója a TIPPMIX!

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában