deadline

2018.02.02. 21:00

Határidőkre figyelnek a somogyi felajánlók

 A személyi jövedelemadó-bevallás során az adózóknak lehetőségük van az adójuk egy plusz egy százalékát felajánlani: a magánszemélyek ezt legkésőbb május 22-ig tehetik meg.

Harsányi Miklós

– Ha valaki nem rendelkezik az egy plusz egy százalékról, adójának ez a része nem vész el, hanem a költségvetésben marad  – tájékoztatott Poszovácz Gabriella, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei igazgatóságának szóvivője. – Azaz ezt az összeget az állam a költségvetési törvényben leírtak szerint költi el.

A felajánlások kapcsán kétféle kedvezményezetti kört különböztetnek meg. Egyikbe az adószámmal rendelkezők tartoznak: a regisztrált civil kedvezményezettek vagy a törvényben megjelölt intézmények,  többek között a Magyar Tudományos Akadémia,  a  Magyar Állami Operaház, az  Országos Széchenyi Könyvtár, a Magyar Országos Levéltár. A másik csoportban a technikai számmal rendelkezők találhatóak: az egyházak vagy a kiemelt előirányzat, amely az idén a Nemzeti Tehetség Program. A szóvivő kitért rá: az egy plusz egy százalékos felajánlást több módon is meg lehet tenni. A bevallási tervezet módosításakor, jóváhagyásakor vagy a 17SZJA bevallás benyújtásakor az Egysza adatlapon, külön erre a célra kialakított 17 Egysza nyomtatvány megküldésével. A felajánlásokat meg lehet tenni papír alapon vagy elektronikusan, a  bevallással együtt vagy akár külön is. Ettől az évtől megszűnt a munkáltatói adómegállapítás, azonban a munkáltató döntése szerint továbbra is gyűjtheti az egy plusz egy százalékos nyilatkozatokat. Ha valaki a munkáltatója útján rendelkezik az egy plusz egy százalékról, akkor azt legkésőbb május 10-ig lezárt borítékban leadva teheti meg. Fontos tudni: a borítékot annak ragasztott felületére átnyúlóan alá kell írni, továbbá fel kell tüntetni az adózó nevét, lakcímét és az adóazonosító jelét is.

– Érvényes felajánlást kizárólag a NAV adatbázisában szereplő regisztrált civil szervezet részére lehet tenni, oda kell figyelni az adószám, a technikai szám pontosságára is – közölte Poszovácz Gabriella. – Az adatok helyességéről  az adóhatóság honlapján oldalán lehet tájékozódni.

Amennyiben valaki csak az egyik kedvezményezetti kör részére szeretne felajánlást tenni, úgy csak az egyik nyilatkozatot kell kitöltenie. Például ha két civil szervezet részére tesz valaki felajánlást, akkor mindkét felajánlás érvénytelen. A felajánlók dönthetnek a rendelkező nyilatkozaton arról is, hogy ha a civil kedvezményezett kéri, a NAV közölheti-e a nevüket, címüket, s elektronikus levelezési címüket. A kedvezményezett ezeket az adatokat – öt évig –  kizárólag közhasznú tevékenységéhez kapcsolatfelvételre, tájékoztatásra használhatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában