fontos év lesz az idei

2019.03.05. 17:00

A mennyiségi növekedésről át kell állnunk a hatékonyságira

A kiemelkedően jó 2018-as év után fontos 2019-es esztendő következik, hangzott el a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján, melyet a megyeházán tartottak kedden.

Kovács Gábor

Különleges intézkedések kellenek, hogy a Dél-Dunántúl felzárkózzon a magyar átlaghoz, tért ki erre köszöntőjében Varga József, a SKIK elnöke. Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke szintén azt hangsúlyozta, hogy fejlesztések nélkül elképzelhetetlen a régió jövője. Fontosnak nevezte, hogy az M9-es gyorsútról nem mond le a kormány, illetve kiemelte, hogy a Paks2 projekthez Somogy ne csak munkaerőt adjon, helyette az lenne a kívánatos, ha a megyében előállított késztermékekkel csatlakoznánk a beruházáshoz.

– 2019 nagyon fontos év lesz, és jó kilátásokkal indul – állapította meg Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke. – A legfontosabb feladatunk, hogy a mennyiségi növekedésről át kell térnünk a hatékonyság alapúra, hiszen nyilvánvalóvá vált, hogy többlet erőforrásokat és munkaerőt nem tudunk bevonni. A gazdaság fejlődése azonban a következő években is ígéretesnek mutatkozik. A 2018-as, nagyszerűen sikerült gazdasági év tartalékaiból 2019-re is lehet átvinni forrásokat, ami biztató. Az idei év első két hónapjának adóbevételei már meghaladták a tervezettet.

A hetedik éve folyamatosan nő az EU gazdasága, és ez az előrejelzések szerint jövőre, 2020-ban is így lesz.

– Jó időket élünk, mert még soha ennyien, 240 millióan nem dolgoztak az EU-ban, mint most, és 15 millió új munkahely jött létre a válság óta – foglalta össze Zúgó Liliána, az Európai Bizottság közgazdasági elemzője. – Jók az alapok, de sok a bizonytalanság. Kína gazdaságának növekedése lassul, és még nem látható, hogyan alakul az USA és Kína közötti kereskedelmi feszültség, valamint a Brexit sorsa.

 

Teher alatt nő a pálma

A kis- és középvállalkozások új fejlesztési stratégiáján dolgozik a kormány, amelyet májusban jelentenek be, mondta előadásában Szepesi Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságfejlesztésért felelős, helyettes államtitkára. Hozzátette: a magyar kkv-k erősödtek, mert az exportjuk a hozzáadott értéket tekintve jobb, mint az uniós átlag, és a termelékenységük 2009 és 2016 között 20 százalékot javult. Az állam évi 200 milliárd forintot fordít vállalkozásfejlesztésre, és csökkentette az adókat. Szepesi Balázs szerint a magyar vállalkozóknak a Tiborc panaszainak korából a „teher alatt nő a pálma” korszakába kell lépniük.

– A digitális forradalom láthatatlanul és gyorsan zajlik a gazdaságban – írta le előadásában Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. A cégek szintjén a digitalizáció növeli a termelékenységet és a hatékonyságot, csökkenti a költségeket, valamint emeli a bevételt és a profitot. Ám a digitális eszközöket nem használó vállalkozások menthetetlenül lemaradnak. Az iparkamara a kormánnyal közösen egy 6 milliárd forintos programot működtet, amely 10 százalék saját erő mellett segít a cégek digitális fejlesztésében. 16 ezer céget már átvilágítottak, 10 ezer céggel megállapodtak, és 600 vállalat csatlakozott a programhoz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában