jótékonysági akció

2019.10.03. 19:19

Közel háromezer somogyi lakoshoz kerülhet az adományból

Sikeres volt a Magyarok Kenyere Program 15 millió búzaszem jótékonysági akció: Somogyban több mint 25 tonna gabonát gyűjtöttek össze. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magosz az idén minden eddiginél szélesebb körben indította el a programot, Kaposváron csütörtökön tartották a lisztadományozási ünnepséget.

Harsányi Miklós

Fotó: TIBOR KOVACS

Nábrádi Csilla, a házigazda Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltségének igazgató-helyettese a közel 3000 somogyi ellátott nevében köszönte meg az adományt.

– Somogyban az idén 13 gyűjtőponton 250 gazda több mint 25 tonna gabonát ajánlott fel, amit a barcsi malomban őröltek meg – közölte Szabó Tamás, a Magosz somogyi elnöke. – A 16 tonna lisztből tíz tonnát somogyi intézmények kapnak, míg hat tonnát Kárpátaljára szállítanak.

Szabó Tamás kiemelte: önkéntes felajánlásról van szó, a programot sikerült tovább szélesíteni, s öröm, hogy a somogyi gazdák a felhívás után azonnal támogatásukról biztosították a gyűjtésben közreműködő szervezeteket. Gelencsér Attila országgyűlési elnök – az ismert szólásra utalva – rámutatott: a program üzenete, hogy egy kenyéren vagyunk. Ez már régen is azt jelentette, hogy a családfő, a család legerősebb tagja gondoskodott a betevő falatról, s ez biztonságot jelentett a családnak.

– Az egy kenyéren vagyunk gondolata azt is jelenti, hogy egy közösséget, egy csapatot alkotunk – hangsúlyozta. – S a gondoskodáson kívül arról is szól, hogy segítünk ha valaki bajban van, nincs egyedül és számíthat másokra.

Neszményi Zsolt megyei kormánymegbízott is köszöntötte az ünnepség résztvevőit, Somogyban a segesdi, a berzencei, a kéthelyi, az alsóbélatelepi, a marcali és a tabi szociális, illetve gyermekvédelmi intézmények részesülnek a támogatásból.

Adni jó

Találkozások, csavargások, töprengések címmel írt riportkötetet lapunk néhai főszerkesztője, Kercza Imre, melyből Lőrincz Sándor, a szociális és gyermekvédelmi főigazgatóság társadalmi kapcsolatok referense a Kovászillatú hajnalok című írást olvasta fel. S a rendezvényhez kapcsolódva Kovács Tibor fotóriporter felvételeit mutatták be.

– Sokan érzik azt, hogy adni jó – utalt a programra Neszményi Zsolt megyei kormánymegbízott. – Nekünk magyaroknak a kenyér, a gabona egy kicsit több talán, mint más országoknak. Ez nekünk az élet szimbóluma is.

Elismeréssel nyugtázta, hogy megyénkben is töretlen az adakozási kedv, a jótékonysági akció ebben az évben is megmozgatta a somogyi gazdatársamat. S az összefogás révén nem csak helyben, hanem a határon-túlra is jut a segítségből. Neszményi Zsolt megköszönte a gyűjtést lebonyolító szervezetek tevékenységét is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában