batáta-ország

2021.10.23. 09:00

Kolumbusz felfedezése meghódította Somogyot is már

Van egy találós kérdésünk! Mi az burgonya, de nem krumpli? Természetesen a batáta, amely reneszánszát éli Somogy megyében is. Ezekben a hetekben éppen Buzsákon kerülnek ki a méretes termések a földből.

Góz Lilla

Fotó: TIBOR KOVACS

A somogyiak körében is egyre népszerűbb az édesburgonya. Nem csoda, hogy a gazdálkodók közül mind többen adják a fejüket batátater­mesztésre.

Ma közel félszáz hektáron sárga, fehér és lila húsú édesburgonyát is termelnek Somogyban, a napokban az utolsó gumók is kikerülnek a földből.

Öt évvel ezelőtt határozta el Hartman Csaba, hogy pár tő édesburgonyát ültet a háza mögötti területre. – Nem igazán ismertük a növényt, s miután szép termés lett a kertünkben és az egész család szívesen fogyasztotta az édesburgonyát, évről évre több palánta került a földbe – mondta el a buzsáki őstermelő. Hozzátette: vegyszermentesen termelik a batátát.

A palánták egy részét is ők állítják elő, májusban ültetik ki a szabadföldbe és október közepéig be is takarítják a termést, mielőtt az első komolyabb fagyok megjelennének. – Mivel trópusi növény, rövid a tenyészideje, ezért kell palántázni, valamint öntözzük és fóliás bakhátba ültetjük ki, így növeljük a páramegtartást – emelte ki Hartman Csaba. Hozzátette: az édesburgonyát egyre szélesebb körben ismerik, a helyi és környékbeli ismerősök közül többen vásároltak már náluk palántát és terményt is. – Nagyon gazdag ásványi anyagokban, vitaminokban, cukor-, illetve immunbetegek is fogyaszthatják köretként – mondta el Hartmanné Proity Mónika, aki férjével közösen termeli szabadidejében a növényt. – Sok édesanya vásárol belőle gyermekének, hogy édesburgonyából készítsen bébiételt, pürét.

Nagy termőterületek vannak Berzencén és Gyékényesen

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy Megyei Igazgatóságának adatai szerint közel félszáz hektáron foglalkoznak a megyében édesburgonyával. A legnagyobb területek Berzencén illetve Gyékényesen vannak, előbbin 10, utóbbin 29 hektáron termesztik a növényt. Az édesburgonya Közép-Amerikában őshonos, Európába Kolumbusz Kristóf hozta be. Jelenleg Kína a legnagyobb édesburgonya-termelő ország, de Spanyolországban is egyre nagyobb területen foglalkoznak a növénnyel. Az édesburgonya egyébként tele van mikrotáp­anyagokkal és antioxidánsokkal, ennek köszönhetően nemcsak a káros gyulladásoktól védik a szervezetet, hanem a krónikus betegségektől is, mint a rák vagy a szívbetegségek.

Hartman Csaba és felesége is fontosnak tartja, hogy gyermeküknek olyan zöldséget, gyümölcsöt adjanak, amely mentes növényvédő szerektől, különböző vegyszerektől.

Roppant egyszerű a termesztése

Ha van egy kisebb földterület és batáta palánta, máris nyert ügye van az önjelölt kertésznek, hiszen nincs más dolga csak elültetni. Ezt megelőzően a talajt fel kell lazítani és úgynevezett bakhátakat kell kialakítani a növényeknek. Ha mindez megvan egymástól 30 centiméterre lévő lyukakba helyezzük a tápkockás palántákat. Mindezt a fagyosszentek után, vagyis május 20-át követően érdemes elvégezni a tökéletes eredmény érdekében.

Fotók: Kovács Tibor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában