top 100

2021.11.30. 16:30

Jól kezelték a válságot a somogyi TOP 100-as vállalatok

Rosszabbra számítottunk – hangzott el a keddi TOP 100 kiadványunk ünnepélyes bemutatóján a SKIK székházban, ahol egyúttal a 2020-as „járványos” gazdasági évet értékelték. A Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara, a Somogyi Hírlap, és a NAV somogy megyei igazgatósága ismét elkészítette a somogyi cégek TOP 100-as listáját az árbevételük és eredményességük alapján.

Kovács Gábor

A vírus némileg átrendezte a legnagyobb somogyi cégek listáját, de nagy visszaesést nem okozott, derült ki a számokból. Nem volt akkora csökkenés, amit az év végre ne tudtak volna visszahozni a nagyvállalatok. A 100 legnagyobb somogyi vállalkozás közé kilenc új is bekerült.

– A századik hely éléréséhez a tavalyi listán csupán 17 millió forinttal kevesebb árbevételre volt szükség, mint 2019-ben. Tehát jelentős árbevétel-csökkenést nem éltek meg a vállalatok – mondta Gulyás Árpád, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara (SKIK) alelnöke. Lengyel János, a Somogyi Hírlap főszerkesztője, és Lóczi Szidónia, regionális értékesítési vezető is köszöntötte a megjelenteket a kiadvány bemutatóján.

– A vállalkozások jól kezelték a válságot, elmondható, hogy a többségük előre menekült, és fejlesztéseket hajtott végre – jegyezte meg Koltainé Magyar Zsuzsanna, a NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatóság igazgatója, aki több mutató alapján is értékelte a megye gazdasági szervezeteinek tevékenységét.

A vírus sem ingatta meg az öt legnagyobb cég vezető pozícióját. A tabi Felextronics végzett az élen, ők 897 milliárd árbevételt értek el 2020-ban, míg 2019-ben 965 milliárdot. A siófoki Földgázszállító Zrt. lett a második 88 milliárddal, mögöttük a Kométa 99 Zrt., a Videoton Elektro-Plast Kft., és az MG. Produkt alkotta az élbolyt, ebben a sorrendben. A TOP 100-as cégek összárbevétele a megyei vállalkozások árbevételének 76,8 százalékát tette ki. A cégek eredményessége a válság ellenére javult, s bár a megyei feldolgozóipar 4 százalékot csökkent, a mezőgazdaság és az erdőágazat 11 százalékos növekedést könyvelhetett el. A covid negatív hatása leginkább a szálláshely-szolgáltatókat és vendéglátóhelyeket érintette. A foglalkoztatás nem esett vissza a megyében: a 10 legnagyobb foglalkoztató közül csupán egynél történt nagyobb leépítés, ott 300 dolgozótól váltak meg.

A férfiak adóztak többet a megyében tavaly

Tavalyelőtt mérték először a somogyi cégek értékteremtő képességét, vagyis a bruttó hozzáadott értéket. Somogyban 2020-ban a feldolgozóiparon belül az élelmiszergyártás jelentős növekedést mutatott fel ezen a téren, míg az informatikai ágazat csökkenést élt át. A TOP 5 egyéni vállalkozó sorrendjét vizsgálva kiderült, hogy egy élelmiszer, ital és dohány nagykereskedő végzett az élen évi 3 milliárd 438 millió forinttal, második helyre taszítva a 2019-es elsőt, egy 1 milliárd 229 millió előteremtő szarvasmarhatenyésztőt. Érdekesség, hogy 66 magánszemély vallott be 100 millió forint feletti éves jövedelmet az adóhatóságnak. Közülük a legfiatalabb 35 éves volt, a legidősebb 82 éves. A TOP 100 legmagasabb adót fizető somogyi magánszemély közül 82 férfi és csupán 18 nő van.

Fotók: Lang Róbert

Ezek is érdekelhetik