Plasztik

2022.01.14. 20:00

Két kakaós csigát is kártyával fizetnek

Az elmúlt év harmadik negyedévében negyvenmillióval több kártyás tranzakciót bonyolítottak le Magyarországon, mint az azt megelőző negyedévben. Somogyban is egyre sűrűbben kártyáznak a vásárlók.

Harsányi Miklós

Fotó: Shutterstock

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint soha ennyi kártyás vásárlást nem indítottak el Magyarországon, mint 2021 harmadik negyedévében. Összesen 322 millió tranzakciót bonyolítottak le hazai kibocsátású fizetési kártyával tavaly július elseje és szeptember vége között, több mint 40 millióval többet, mint az azt megelőző negyedévben. Korábban szinte alig lépte át a 250 milliót a tranzakciók száma. 

Gulyás Árpád, a Csurgó Coop Zrt. vezérigazgatója azt mondta: szinte valamennyi boltjukban lehet kártyával fizetni. Az egyszemélyes, kisebb falusi üzletekben éppúgy, mint a nagyobb iparcikkboltban. – A 2021-es forgalmunk elérte a 240 millió forintot, ami csaknem öt százalékkal magasabb az előző évinél – mondta. – Vannak vevők, akik kizárólag kártyát használnak, ugyanakkor egy jelentős vásárlói kör, főleg a kisebb településen élő, idősebb emberek ragaszkodnak a készpénzhez. Termináljaink alkalmasak az összes bank, illetve hitelkártya elfogadásához, sőt, ha a kártyakibocsátóval szerződést kötnénk, akkor a következő időszakra Szép-kártyával is fizethetnének a vásárlók. 

Tóth Tamás, a Deseda pékség vezetője azt mondta: náluk négy éve lehet kártyával fizetni, s jelenleg a vásárlók közel 25 százaléka rendezi így a számlát. – Van, aki egy zsemlyét is kártyával fizet, más munka előtt ezzel veszi meg a kakaós csigát, a pogácsát, a perecet és az üdítőt is – jegyezte meg. – Sok család a nagyobb bevásárlást is kártyával bonyolítja le. Úgy tapasztaltam, hogy a koronavírusos időszak alatt jóval többen használták az érintésmentes fizetést, mivel ez biztonságos. 

Jó László, a Kisosz megyei társ­elnöke szerint megfordult a trend. – Már számos kisebb somogyi boltban is a fizetések közel 70-80 százaléka kártyás – mondta. – Előfordult, hogy az egészen alacsony tételeket így fizetik ki, az egyik somogyi ékszerboltban például nemrég egy 500 forintos kis díszdoboz árát is kártyával egyenlítették ki. A szakember azt mondta: mivel mindenki kártyára kapja a fizetését, így minden bizonnyal Somogyban tovább bővül 2022-ben a kártyások köre. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában