Borsos kilométerek

2022.06.22. 09:00

A cég érdekében a dupla adó sem akadály az autón

Csaknem kétszeresére emelkedik júliustól a cégautóadó, a somogyi vállalkozások a régi, sokat futott járműveket fokozatosan újra cserélik. Egyre több helyen szeretnének elektromos céges, olcsóbban fenntartható gépkocsit vásárolni.

Harsányi Miklós

Fotó: Lang Robert Kaposvar

– A járműparkot folyamatosan fiatalítjuk, a kaposvári és a marcali telephelyen több mint 40 céges autónk van – mondta Fábián Balázs, a Kaposvári Videoton igazgatója. – Tavaly hét autót vásároltunk, 2022-ben eddig kettőt, s a harmadikat kedden vettük át. A járművek átlagéletkora öt év körüli. 

A cégautóadó változás következtében a jelenlegi évi több mint ötmillió forintos költségük meghaladja a tízmillió forintot. A céges flotta döntően benzines, középkategóriás járművekből áll, s a Videoton vállalatcsoportban elsőként még 2020-ban Kaposváron helyeztek üzembe az első plug-in hibrid gépkocsit, melynek használata során kedvező tapasztalatokat szereztek. A szervezeti egységek vezetői kapnak céges autót, a vállalat ezen kívül több kilencszemélyes kisbusszal, kis­áruszállítóval rendelkezik, de kulcsos autókat is fenntartanak. Utóbbit bárki használhatja, akinek útjához nélkülözhetetlen a jármű, így külföldi kiküldetéskor éppúgy, mint belföldi beszállító felkereséséhez. Fábián Balázs hangsúlyozta: a következő időszakban folytatni kívánják a járműpark bővítését, ezt részben az állandó magas futásteljesítmény indokolja, s újabb hibrid autó beszerzését is tervezik. 

Ács András, a kaposvári Ács Pékség ügyvezetője azt mondta: egy céges autójuk van, s nem lepődött meg a változáson. Arra számít, hogy évente több tízezer forinttal nő a költségük. 

Katonáné Lázár Éva, a Fino-Food Kft. gazdasági igazgatója azt mondta: a cégautóadót negyedévente kell fizetni, így július elsejétől már a magasabb összeget utalják. Eddig háromhavonta közel 180 ezer forint volt ez a költség, ami 2022 második félévétől csaknem 370 ezer forintra emelkedik. Öt céges autóval rendelkeznek, ezeket a felső vezetők rendelkezésére bocsájtják. Elektromos járművük egyelőre nincs, a gépkocsik átlagéletkora három év, s a költséghatékony gazdálkodás érdekében az idén két céges autót adtak el, utoljára 2021-ben vásároltak járművet. 

Lukácsi Sándor, a fonyódi CMS Electronics Hungary Kft. cégvezetője kiemelte: a járműiparban az utóbbi hónapokban hozzászoktak a rendszeres költségemelkedéshez. Társaságuknál két autót használnak, s akárcsak a többi kiadást, úgy ezt is kitermelik. 

A polgárőrök is fizetnek, elkülönítik a költségvetésben

– Az használja a cégautót, akinek kell – hangsúlyozta Horváth Péter, a barcsi Avermann-Horváth Kft. ügyvezetője. – Így az értékesítési munkatársakon kívül a szervizvezetők és a beszerzők is. Húsz céges autót tartunk fenn, esetünkben milliós tétel ez az adó. Tavaly négy járművet rendeltünk meg, 2022-ben kettőt. Valószínű, hogy hamarosan mi is vásárolunk majd elektromos gépkocsikat. A Fusetech Kft.-nél az ügyvezető és a gyárigazgató ülhet a cégautó volánja mögé, s ezen kívül náluk is rendelkezésre áll egy kulcsos jármű. A flotta egy benzines és két dízelből áll, s Gazdag Viktória HR-vezető azt mondta: az eddigi 129 ezert forint helyett júliustól 264 ezer forintra ugrik a negyedéves cégautóadó. A polgárőrök sem kivételek, Somogyban 45 jármű után fizetnek. Poór Gyula elnök azt mondta: a cégautóadó júliustól csaknem duplájára nő, s ez különösen a régi típusú, alacsony környezetvédelmi besorolású személygépkocsikat érinti. Az egyesületek számára az országos szövetség évente 250 millió forintot különít el, s a befizetett összeget később megkapják a helyi szervezetek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában