Helyi gazdaság

2023.07.31. 13:50

Elindult a verseny az iskolakezdésért – a nyertesek az egészségpénztári tagok lehetnek

Lassan itt az augusztus, és bár a diákok még javában élvezik a nyári szünetet, hamarosan újra az iskolapadban ülnek majd, és a szülők feje már most fájhat az előttük álló tanszervásárlás miatt. Az egyetemekre bejutott hallgatók pedig megünnepelhették, hogy felvették őket, most azonban kezdődhet az albérletkeresés. Kicsi vagy nagy a gyerek, az iskolakezdés jelentős anyagi terhet jelent a családoknak, de jobban jár, aki idén sem feledkezik meg az egészségpénztárról.

Sonline.hu

Forrás: Shutterstock

Megterhelő a tanévkezdés

Augusztusban már nem tudunk úgy elmenni egy szupermarketbe, hogy az áruház bejáratánál ne a hegyekben álló tanszerek látványa fogadjon. Az áruházláncok idén is nagy erőkkel készülnek az iskolakezdésre.

Idén talán még nehezebb dolguk van az iskolások és főiskolások szüleinek – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A családok hosszú hónapok óta a 20 százalékot meghaladó infláció árnyékában intézik a bevásárlásaikat. Ezzel párhuzamosan pedig a fizetésük egyre kevesebbet ér. A KSH július 25-én közzétett, 2023. májusra vonatkozó adatai szerint, míg a bruttó és nettó átlagkereset 17,9, illetve 17,7 százalékkal nőtt az előző évhez képest, a reálkereset 3 százalékkal csökkent úgy, hogy közben az árak 21,5 százalékkal nőttek – foglalja össze a szakértő.

Idén ezért kiemelten fontos szerepe lesz annak, hogy milyen áron szerezhetők be a tanszerek, hiszen a magyarok igencsak árérzékenyek. A Lidl már bejelentette, hogy számos terméket, köztük színes ceruzákat, rajzlapokat, temperákat, festékeket, vonalzókat és körzőket tavalyi áron kínál a vásárlóinak, és feltehetően a többi áruház is komoly akciókkal készül.

A tanévkezdés azonban ettől függetlenül is komoly anyagi terhet ró a családokra. Összességében az 50 ezer forintot is meghaladhatja az iskolakezdés költsége gyermekenként, csak az év elején, a ruhákat nem számítva – mutat rá a BiztosDöntés.hu szakértője.

Még nagyobb kiadással néznek szembe az egyetemi hallgatók szülei. Nekik a kollégiumi díj vagy az albérlet, illetve adott esetben a tandíj jelent nagyobb anyagi megterhelést. A legjobban a kollégiumba bejutó hallgatók járnak, de a helyekért komoly küzdelem folyik. A kollégiumokban tavaly a diákok mindössze ötöde fért el. Az albérlet viszont százezres nagyságrendű kiadást is jelenthet, mint ahogy a tandíj is.

Az egészségpénztárral több tízezer forintot spórolhatunk


 

Az egészségpénztárral akár 12-17 százalékot is spórolhatnak a szülők a tanévkezdéssel kapcsolatos kiadásokon.

A beiskolázási támogatás egy önsegélyező szolgáltatás, amelyet a legtöbb egészségpénztár kínál a tagjainak, mégis kevesen használják. Pedig a pénztári megtakarításukból évente akár a minimálbér összegét is elkölthetik a gyermekük iskoláztatásával kapcsolatos költségeinek fedezésére.

Az egészségpénztárba befizetett összeg 20 százaléka, legfeljebb 150 ezer forint visszaigényelhető a személyi jövedelemadóból. Ez tehát egy állami támogatás, amelyet adó-visszatérítés formájában igényelhetnek az egészségpénztári tagok. A pénztár költségét is figyelembe véve tehát 12-17 százalékot takaríthatnak meg minden pénztárból fedezhető kiadásukon – foglalja össze Gergely Péter.

Így működik a beiskolázási támogatás

beiskolázási támogatás keretében az óvodás és iskolás gyermekük tanévkezdésével kapcsolatos költségeket számolhatják el a szülők számlák alapján. Főiskolás gyermekeknek a kollégiumi, albérleti díját, tandíját és egyéb térítési díjait (például pótvizsgadíj) fizethetik innen.

Az erre használható keretösszeg 2023-ban 232 ezer forint gyermekenként. Így átlagos pénztári költséget figyelembe véve nagyjából 245 ezer forintos pénztári befizetéssel közel 50 ezer forintot spórolhatnak gyermekenként.

Arra viszont figyelni kell, hogy csak azok a számlák számolhatók el, amelyeket a tanévkezdés előtt 15 napon belül, illetve a tanév vége után 15 napon belül állítottak ki. Tehát az augusztus 15. és következő év június 30. között kiállított számlák elszámolhatók. Lényegében a szűken vett nyári szünetben nem vásárolhatnak.

Felsőoktatásban tanuló hallgatóknál, ha számlát nem kapnak, akkor a szerződést kell bemutatni, amelyhez mellékelni kell a befizetést igazoló dokumentumot is. 

A vásárlásra a legalább a 180 napja az egészségpénztárban tartott egyenleg használható – ez minden önsegélyező szolgáltatás esetén előírás. A számlákat pedig a kiállításuk dátumát követő 120 napon belül kell elszámolni.

Ki tudja kihasználni az egészségpénztár által nyújtott lehetőséget?

Idén azok az egészségpénztári tagok tudják igénybe venni a beiskolázási támogatást, akiknek már van 180 napos egyenleg az egészségszámlájukon, illetve lesz, mire a számlák elszámolásához nyitva álló 120 nap letelik. Érdemes ennek érdekében folyamatosan, de akár eseti jelleggel is befizetni a pénztárba. Ha költünk is a számlánkról közben, akkor a legtöbb pénztár figyel arra, hogy mindig a legfrissebb befizetésből történjenek a kiadások, így biztosítva, hogy a 180 napos egyenleg minél tovább megmaradjon.

Akinek még nincs egészségpénztári számlája, annak érdemes minél előbb nyitni egyet, ehhez hasznos lehet az egészségpénztár kalkulátor (https://biztosdontes.hu/egeszsegpenztar). Az új tagok fél évvel a belépést követően tudják elszá

molni a 120 napnál nem régebbi számláikat. Az év eleji hajráról tehát első évben lemaradnak, de év közben még vásárolhatnak, és utána minden évben spórolhatnak.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában