Fejlesztések

2023.07.30. 17:25

Nagyot nyerhetnek ma már a somogyi kistelepülések is

Nem nagyon voltunk hozzászokva régebben ahhoz, hogy kistelepülések is százmilliókat kapnak fejlesztésre. Most pedig arról számolhatok be, hogy öt faluban összesen közel egymilliárdos beruházás indult az elmúlt hónapban – tudatta szerkesztőségünkkel Biró Norbert, a somogyi közgyűlés elnöke.

Sonline.hu

Fotó: Lang Róbert

Az elmúlt több mint tizenkét évben a baloldali kabinetekhez képest jelentősen változott a hozzáállás a kormány részéről, ma már bátran merhetnek falvaink is nagyot álmodni, merhetnek bátran pályázni olyan beruházásokra, melyek valóban az ott élők érdekeit szolgálják – mondta Biró Norbert. – Hogy csak egy példát említsek: TOP, BM és Magyar Falu pályázatnak köszönhetően Segesdre közel egymilliárd forint érkezett fejlesztésekre az elmúlt években. S ez nem egyedi eset, hiszen máshol is látványos fejlődés tanúi lehetünk annak ellenére, hogy az unió nem folyósítja a nekünk járó forrásokat. Ezeket a magyar kormány előlegezi meg, ami nem kis összeg csak a már elnyert pályázatokat tekintve sem. 

A jelenlegi állás szerint 201 nyertes TOP Plusz pályázatnak köszönhetően több mint 43 milliárd forintos területfejlesztési forrás érkezik Somogyba, mely közel 55 százalékos felhasználtságot jelent az eddig megítélt keret alapján. 

Szabáson a parókiát, Hetesen a faluházat újítják fel, Inkén kultúrház épül 

Javában zajlanak a beruházások, ebből öt településen kezdődhettek meg csak az elmúlt hónapban összesen közel egymilliárd – egészen pontosan 964 millió – forint felhasználásával. Közösségi célokat szolgál Szabáson az a 210 millió forintos területfejlesztési forrásból megvalósuló beruházás, melynek keretében felújítják a volt parókia épületét, parkot alakítanak ki sportpályával, illetve a gyermekek kikapcsolódását szolgáló játszótér is épült. Hetesen 259 millió forintból újul meg a faluház és környezete, Inkén 200 millióból közösségi teret alakítanak ki, melynek keretében új kultúrház épül a falu központjában. Sántoson közel 145, míg Zselickislakon 150 millióból valósítanak meg belvízrendezést – foglalta össze röviden a Somogy Vármegyei Közgyűlés elnöke, aki hozzátette: a folyamat nem állt meg, további projektek indulása várható hamarosan. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában