Megyei időjárás

2024.02.10. 08:00

Bujkáló napsütéssel kezdjük a hétvégét

Szombaton is élénk, erős szél fúj Somogyban. Óránként akár 50-70 kilométer körüli széllökések is előfordulhatnak.

Fotó: Berán Dániel

Összességében hasonló idő várható, mint előző nap sok felhővel, de időnként elvékonyodó, felszakadozó felhőtakaróval, bujkáló napsütéssel, illetve elsősorban az északkeleti térséget érintő, időszakos, gyenge szemerkélésekkel, esőkkel.

A jellemző hőmérséklet átlaga:
péntek délután 15,
szombat reggel 10,
szombat délután 16,
vasárnap reggel 10 fok körül alakul.

Habár fronthatással nem kell számolni, a szeles időben a frontérzékenyeknél érgörcsök léphetnek fel, emellett a reumatikus ízületi bántalmak is fokozódhatnak. A hőmérséklet jóval a sokévi átlag felett alakul, ám az erős/viharos szélben ezt alacsonyabbnak érezzük. (forrás: met.hu)

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Vasárnap napközben előreláthatólag már csak a déli országrészben fúj erősebb D-i szél. Emellett többnyire erősen felhős vagy borongós ég a valószínűbb, de itt-ott, rövid időszakokra felszakadhat a felhőzet. Napközben, északnyugat felől kiterjedtebb esőmező terjeszkedik. Kora délutánig elsősorban a Dunántúlon és északon valószínű számottevőbb eső, másutt inkább csak elvétve lehet szemerkélés, zápor. Délután várhatóan hidegfront éri el az északnyugati országrészt. Ott ÉNY-ira forduló, erősödő szélre van kilátás. Este a középső és keleti térségben is nő az esélye esőnek, de záporos formában, sőt akár az ég is megdörrenhet.

- Hétfőtől úgy néz ki, hogy az ország átkerülhet a térségünkben hullámzó frontrendszer hideg oldalára. Növekvő előrejelzési bizonytalansággal, de a meg-megerősödő ÉNY-i szél hatására hűlni kezdhet a levegő. Hétfőn alapvetően borult égbolt ígérkezik, de esőre már inkább csak a keleti, délkeleti országrészben van kilátás.

- Kedden, szerdán már jelentős előrejelzési bizonytalansággal, de - hűvösebbre fordul, igaz az évszakos átlagnál 3-5 fokkal így is enyhébb idő valószínű. Szakadozott, változó felhőzet melletti napsütéses időszakok váltakozása ígérkezik. Kedd délelőtt, keleten még lehet elvétve záporeső, illetve az élénk ÉNY-i szél is csak kedd napközben mérséklődik.  (forrás: eumet.hu)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!