Figyeljünk egymásra

2017.07.31. 14:03

Az idén már 12-en fulladtak a Balatonba

Míg tavaly az egész nyári szezonban kilenc, addig az idén már tizenkettő ember fulladt a Balatonba. Pedig a viharjelzés figyelembe vételével, a jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetőek lennének a veszélyhelyzetek.

Molnár Gábor

– Az elmúlt időszakban tapasztalható rendkívül meleg, változékony időjárás nagyban kihat mindenki szervezetére, de főleg az idősebbekére – hívta fel a figyelmet a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. – A vízen, vagy a vízben különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, társainkra, gyermekeinkre, hiszen nagyon gyorsan kialakulhat egy veszélyhelyzet.

Fontos tudni, hogy elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).

– Aki nem tud úszni, az ne menjen be a természetes vizekbe, esetleg csak a parti sávban hűsítse magát – hangsúlyozta a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság. – A gyengén úszók csak a sekély vízben fürödjenek, s senki se távolodjon el messze a parttól olyan eszközökkel, melyek a használatával nincs tisztában. Kerülni kell a hirtelen vízbeugrást, hiszen nem lehetünk biztosak a vízmélységben, illetve a vízhőmérséklet is sokkhatással lehet a szervezetre. Amennyiben nem vagyunk biztosak saját úszni tudásukban és vízijárművekkel vízre megyünk, használjanak mentőmellényt. Lehetőleg kerüljük az extrém melegben, különösen a hőcsúcsokban (11 és 16 óra között) a nyílt vízen tartózkodást. Ne fogyasszanak alkoholt azért, hogy fizikailag képesek legyenek egy-egy vészhelyzet kezelésére! Távol a parttól ne úszunk egyedül.

Sokan csónakáznak és kajakoznak a Balatonon, de nem biztos, hogy tisztában vannak a szabályokkal. – A csónakban csak az a személy állhat, aki evez, a többieknek ülniük kell – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság. – A beszállás előtt a „vezető” köteles tisztázni, hogy a csónakban helyet foglalók tudnak-e úszni és ennek tudatában gondoskodnia kell a mentőfelszerelésről, hiszen az úszni nem tudók, valamint 14 évnél fiatalabbak, s a vízi sporteszközön közlekedők kötelesek mentőmellényt viselni. Vitorlással, illetve vízi sporteszközzel a Beaufort-skála szerinti hatodik fokozatot el nem érő szélnél a parttól számított legfeljebb 1500, a hatodikat elérő, de nyolcadikat meg nem haladó szél esetén legfeljebb 200 méter széles vízterületen – kivéve a kijelölt fürdőhely területét – közlekedhet. Az ezt elérő vagy meghaladó szélben viszont nem közlekedhet.

Fontos megjegyezni, hogy csak ott szabad fürdeni, ahol azt tábla nem tiltja, s a jogszabály kijelölt fürdőhelynek minősíti. Tilos viszont fürdeni például hajóútban, komp- és révátkelőhelyek száz méteres körzetében, kikötők, veszteglőhelyek, vízisportpályák és hajókiemelő berendezések területén és száz méteres körzetében. Tilos vízi jármű kísérete nélkül a Balaton Somogyhoz tartozó területén a parttól 1000 méternél, Veszprémhez és Zalához tartozó területén a parttól 500 méternél nagyobb távolságra, illetve éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízfelület megvilágított, és legfeljebb a mély víz határáig.

– Hat éven aluli, vagy úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett lehet a szabad vizekben – közölte az SMRFK.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában