Helyi kék hírek

2022.10.10. 08:47

Apa és két fia közösen jártak lopni

A Fonyódi Járási Ügyészség lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal négy férfival szemben, akik rövid idő alatt négy betöréses lopást követtek el Balatonlelle környékén. A bűncselekmények elkövetésében egy 23 éves férfi játszotta a vezető szerepet, aki 2022 februárjában rávette apját, testvérét és az egyik barátját arra, hogy törjenek be közösen a korábbi munkaadójának balatonlellei telephelyére, ahová a vádlottak a lemezépület oldalát felfeszítve jutottak be, majd onnan szerszámokat vittek el.

K.G.

Fotó: Magyarország Ügyészsége

A csapat ezután 2022 márciusában egy állattartó telepre tört be, ahol akkumulátort, értékes ipari hosszabbítókat és alumínium felniket zsákmányoltak 300 ezer forint értékben. Az apa a fiaival 2022 májusában újabb lopást követett el, ekkor az idősebb fiú másik munkaadóját károsították meg, az erdészeti munkagépéből kiszerelték a nagy értékű akkumulátorokat. A 23 éves fiú később az egyik ismerőse házából vett magához készpénzt. A fonyódi rendőrök 2022 májusában az apát és két fiát vették őrizetbe, majd az ügyészség indítványára a bíróság a letartóztatásukat is elrendelte. Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a jelenleg bűnügyi felügyelet alatt álló két testvér ellen börtönbüntetés, míg a többszörös visszaesőnek minősülő apával szemben fegyházbüntetés kiszabására tett indítványt, illetve a bűnsegédként közreműködő társuk ellen közérdekű munka büntetés kiszabását indítványozta. 

Fotós: Magyarország Ügyészsége

 

Címkék#Somogy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában