Fotó

2023.02.13. 10:44

Amfetaminnal kereskedett két férfi Somogyban és Tolnában

A Somogy Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer- kereskedelemmel vádol két férfit, akik Somogyban és Tolnában terítették a drogot.

K.G.

Az idősebbik vádlott 2022 februárja és májusa között rendszeresen rendelt telefonon, vagy internetes közösségi alkalmazáson keresztül a fiatalabb férfitól amfetamin hatóanyagú kábítószert, amit Tolnában vett át. Miután az idősebb vádlott Siófok környéki vevőköre kiépült, egyre nagyobb tételben rendelt drogot a társától, 2022 májusában már 200 gramm speedet vásárolt tőle. Éppen a kábítószer beszerzése után tartott hazafelé, amikor megállították a rendőrök. A gépkocsijából 60 gramm amfetamint foglaltak le, míg a lakhelyén tartott házkutatáson az egyik hűtőszekrény fagyasztó részéből több csomag, előre kiporciózott kábítószer került elő. 

Az idősebb férfit a rendőrök őrizetbe vették, majd az ügyészség indítványt tett a letartóztatására, míg a fiatalabb vádlottat később tartóztatták le. Az ügyészség a Kaposvári Törvényszékre benyújtott vádiratában azt indítványozta, hogy az azóta is letartóztatásban lévő vádlottakat ítéljék végrehajtandó fegyházbüntetésre és tiltsák el a közügyektől. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában