Egy csikket is elnyomtak az arcán

2023.08.11. 08:24

A halfesztiválon verték össze Siófokon

Illusztráció

Fotó: Nomad_Soul

A vád szerint a negyvenes éveiben járó férfi és a harmincas éveiben járó társa tavaly októberben egy gasztronómiai fesztiválon vettek részt Siófokon, ahol értesültek arról, hogy az egyik ismerősüket nem sokkal korábban egy másik férfi önvédelemből – amiért hosszasan gúnyolódtak azon, hogy maszkot visel, majd meg is meglökték – a nála lévő késsel megszúrta.

A vádlottak elhatározták, hogy bosszút állnak, felkutatták az ismerősüket megszúró férfit, akit ezután több alkalommal meglöktek, megütöttek és megrúgtak. Végül a fiatalabb elkövető még egy cigarettacsikket is az arcához nyomott. A vádlottak bántalmazása következtében a megtámadott férfi nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

Ennél a bódénál történt az eset.

A Siófoki Járási Ügyészség a nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt vádat emelt a két férfival szemben.

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a büntetett előéletű idősebb férfival szemben végrehajtandó, míg fiatalabb társával szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában