Féltékenység

2023.11.07. 09:30

Csúnyán elverte exének új szerelmét a nagyatádi parkolóban

Meglátta a kocsiban a régi kedvest és az új pályázót, és már el is szakadt az ékszíj...

Kovács Gábor László

Garázdasággal és könnyű testi sértéssel vádol az ügyészség két fiatal férfit, mert egyikük korábbi barátnőjének udvarló vetélytársát bántalmazták Nagyatádon. 2023 februárjában egy nagyatádi áruház parkolójába érkeztek ismerősükkel, ahol a sértett gépkocsija mellett álltak meg. Észrevették, hogy az autóban várakozik egyikük volt barátnője és a sértett is, ezért a még mindig féltékeny férfi a kocsihoz lépett és kérdőre vonta az udvarlót, hogy miért beszélget a lánnyal. A sértett megijedt, és amikor ki akart tolatni a parkolóhelyről, figyelmetlensége miatt nekiütközött a másik kocsinak. A hibázó sofőr a baleset után kiszállt a kocsijából, ekkor azonban a még inkább indulatossá váló vádlottak egyike hozzálépett és ököllel ütni kezdte fejét és felsőtestét. A bántalmazásba a vádlott barátja is bekapcsolódott és az időközben földre került sértettet tovább ütötték. A könnyű sérüléseket szenvedett sértetten kívül a helyszínre érkező rokonát is bántalmazni kezdték, csak akkor hagyták abba, amikor kiérkeztek a rendőrök. Az ügyészség a Nagyatádi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottak ellen felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában