Halászat

2024.05.27. 09:02

Megvesztegették a halászt az orvhorgászok, végül így is lebuktak

A Somogy Vármegyei Főügyészség vesztegetés elfogadásával vádol egy halászt, aki egy halgazdálkodással foglalkozó kft. alkalmazásában állt halászként és haltenyésztőként, így feladata volt a Dél-Somogyban található tavak felügyelete.

Kovács Gábor László

A harmincas éveiben járó 2023 szeptemberében felkereste három ismerőse, akik rávették arra, hogy pénz ellenében, a munkaköri kötelességének megszegésével hunyjon szemet a lopások felett. Miután a férfi átvette a pénzt, megijedt attól, hogy elveszítheti a munkáját, ezért visszaadta az átvett összeget, és azt tanácsolta nekik, hogy álljanak el a bűncselekmény elkövetésétől. A többiek negyedik társukkal kiegészülve ennek ellenére 2023 szeptember végén megjelentek a halnevelésre használt tavaknál, ahol a magukkal hozott horgászbotokkal közösen horgászni kezdtek. Összesen 46, 50,8 kiló összsúlyú, több mint 100 ezer forint értékű pontyot fogtak ki, azonban a barcsi rendőrök tetten érték őket. 

 

Mivel a vádlottak a halászati előírások ellenére nem ölték le gyorsan és kíméletesen a kifogott halakat, hanem azokat a náluk lévő haltartókba és hátizsákba pakolták, illetve az elszállításuk alatt sem biztosítottak oxigén tartalmú vizet, ezáltal az állatoknak indokolatlan szenvedést okoztak, így a lopás és a vesztegetés mellett állatkínzás bűntette miatt is felelniük kell. 

A Somogy Vármegyei Főügyészség két büntetett előéletű vádlottal szemben végrehajtandó, míg a három másik férfival, köztük a megvesztegetett halász ellen felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában