Futni mindenki tud, csak nem biztos hogy akar

Lubics Szilvia a civil életben fogorvosként dolgozik egy Nagykanizsa melletti kis faluban Hahóton. Családos, három gyermeke van. Ha ezt nézzük, teljesen normális, hétköznapi életet él. Azzal az apró különbséggel, hogy eljár futni, mert szereti. 2003-ban gyengének, erőtlennek érezte magát, ekkor döntött úgy, kocog egy kicsit. Ebből mostanra heti több mint száz kilométer futás lett, úgy hogy közben dolgozik, és a családi helytállást is legalább olyan fontosnak tartja.

– Az elmúlt időszakban jelent meg a könyvem Másfél nap az élet címmel, melyben megpróbáltam azt az utat leírni, mely oda vezetett, hogy ultramaraton futó lettem. – kezdi beszámolóját Lubics Szilvia. – Nagyon sokan esnek abba a hibába, hogy néhány sikeres futás után máris ultra hosszú távokat szeretnének futni. Pedig ez egy nagyon hosszú út. Sok türelem, edzés, és idő kell ahhoz, hogy a testünket hozzászoktassuk az egyre nagyobb távokhoz, az azzal együtt járó terheléshez. Ha ezt megpróbáljuk lerövidíteni, sok csalódásban, és sérülésben lesz részünk. Nem véletlen, hogy az ultratávoknál a középkorúak érnek el sikereket. Erre a sportra meg kell érni.

A sportoló nevét az ország akkor ismerte meg jobban, mikor megnyerte a Görögországban megrendezett 246 km-es Spartathlon versenyt. 2010-ben még csak a teljesítés volt a cél, ám az azt követő években három alkalommal is sikerült nyernie a sportolónőnek, és kétszer lett harmadik.

– Az ilyen hosszú távú versenyeket nálam nagyon alapos, és minden részletre kiterjedő tervezés előzi meg, már hónapokkal korábban. Olyankor hetente több mint száz kilométereket futok nagyon pontos edzésterv alapján, ahol a távon a szintemelkedésen, illetve az időn túl a pulzustartományomra is figyelnem kell. Hetekkel a verseny előtt tudom, hogy melyik szakaszon milyen időt kell teljesítenem a céljaim eléréséhez. Mivel minden percem be van osztva egy nap, nem biztos hogy akkor és azt tudok enni, amire szükségem volna, ezért egy dietetikus segít a helyes táplálkozásban is. Hiába tudom, hogy hogyan kell helyesen étkezni, ha nem érek rá enni, nem tudok odafigyelni még erre is, akkor jól jön a szakember segítsége. Gyakran van úgy, hogy a munkám közben míg az egyik fog zsibbadni kezd a betegemnél, addig eszem egy kis levest, aztán kezelés, majd a következő zsibbadás várásánál jöhet csak valamilyen gyors főétel. De a férjem orvos, ő is figyel rám, félévente csinálunk teljes vérképet, hogy megállapítsa milyen állapotban van a szervezetem, milyen változtatásokra van szükségem.

Noha nagyon sokszor volt magyar válogatott, és egyre hosszabb távokon utasítja maga mögé a teljes mezőnyt a világon bárhol, mindig új kihívásokat keres. Így jutott el ebben az évben az ultra hosszú távok egyik ékkövének számító 217 km-es Badwater versenyre is Death Valley-be, az egyesült államokba.

– Régóta álmodoztam erről a versenyről. A Spartathlon ugyan hosszabb, de itt olyan feltétlek voltak, melyektől tényleg igazi kihívás volt a verseny. Már jelentkezni sem volt egyszerű, hisz nem lehetett csak úgy regisztrálni. A verseny szervező válogattak a jelentkezőkből, az addig elért eredmények, és egy nagyon sok kérdéses kérdőív segítségével. Azért, hogy aztán száz futó nekivághasson a több mint kétszáz kilométernek egy olyan távon, ahol éjszaka 40-42, nappal gyakran 50 fok van, és az aszfalt is ritkán hűl 80-90 fok alá. Éppen ezért szigorú szabályok is voltak szinte mindenre. A kísérő csapatban kellett legyen orvos, és olyan ember is aki már teljesített ezt a távot. De tényleg szükség volt ezekre, mert nagyon nehéz verseny volt, nagyon nagy szintkülönbségekkel. Százhúsz liter fagyasztott vizet vittünk magunkkal, és nagy része el is fogyott. Több szakaszon jeges vízzel permezetek segítőim, de a ruhámba is mindenhova jeget tettem, hogy túl ne hevüljek. Mert az a verseny végét jelentette volna. Mivel a semmi közepén nem volt térerő, és frissítőpont sem, így nem is tudtam, hogy állok a versenyben. Mikor a harminchat óra után, felemésztve minden energiámat beértem, akkor derült ki, hogy negyedik lettem.

Lubics Szilvia sorra nyeri a hazai hosszú távú versenyeket, országos bajnok. Nem adja fel sosem, mindig merít energiát egy következő versenyre, ahol aztán a legtöbbet hozza ki magából.

– Mindig keresek egy újabb célt egy újabb kihívást. A Spartathlont többször teljesítettem és nyertem is. De amikor valaki azt mondta, hogy azt a 246 kilométert nem lehet 27 órán belül lefutni, akkor az a cél lebegett a szemem előtt, hogy én akkor is megcsinálom. Így is lett, 2014-ben sikerült 26 óra és 53 perc alatt lefutnom a versenyt és megérintenem Leonidasz lábát. – mosolyog Lubics Szilvia. – A Badwater előtt azt gondoltam, ha az a verseny meglesz, én mindent elértem. Most már persze keresem az újabb versenyeket. A még hosszabbat, a még nehezebbet. Mert tudom, képes vagyok rá.

Noha Lubics Szilvia élete az ultrahosszú távok teljesítéséről szól, abban sikeres, úgy gondolja, nem kell mindenkinek futni. Az tény, hogy mindenki tud futni, csak nem mindenki akar. És véleménye szerint jól is van ez így. A lényeg, hogy mindenki találjon valami olyat az életében, amit nagyon szeret, és ami célt tud adni számára. Elmondása szerint nagyon nagy ajándék, ha talál valami olyan elfoglaltságot, sportot az ember, ami kimozdítja a hétköznapok körforgásából. Olyat amivel képes lesz feltöltődni, amivel képes kibontakoztatni a képességeit, vágyait.

Sikerei, akaratereje és elszántsága miatt egyre többek számára válik követendő mintává, akár a sportban, akár a hétköznapi élet kihívásiban. Ezért a példamutatásért is kaphatta meg a Megszállottak klubja tag Lubics Szilvia 2016-ban a Magyar Becsületrendet is.