fotók és videó

2017.12.31. 19:48

Pihepuha és Dezső voltak a leggyorsabb nyulak

Ki a saját nyulával, ki pedig kölcsönbe kapott tapsifülessel állt rajthoz szilveszter délelőttjén a somogysárdi sportpályán. Sokakat a településre csábított a jubileumi nyúlhajtó verseny híre.

Gyeszát Zsolt

Spuri, Cucu, Pöttömke és Mágnes is rajthoz állt, csak hogy néhány nyulat említsünk a több tucatból. Míg volt, aki biztató szavakkal igyekezett futásra késztetni tapsifülesét, mások botra kötött répát lógattak a nyulak elé. Ám még így is volt olyan jószág, mely kedvenc csemegéje ellenére sem akart mozdulni egy tapodtat sem. Ugyanakkor igazi fürge nyuszik is futottak, ilyen volt többek között Pihepuha. A kaposvári Ilyés Jázmin Melindának elsőként sikerült célba érnie szeretett nyulával. Az ifjúsági kategória legügyesebb hajtója azt is elárulta lapunknak, hogy a kedvenc állatai közé tartozik a tapsifüles, s várdai papájával együtt örömmel foglalkozik a nyúllal otthon is. Már nem az első alkalommal vett részt a hagyományos versenyen, tavaly például a második helyet sikerült megszereznie.

 

– Első alkalommal látogattunk el a rendezvényre, de jövőre is biztosan jönni fogunk, hiszen nagyon jó volt a hangulat – jegyezte meg a kaposvári Bitó József, a felnőtt futam győztes csapatának egyik tagja. Barátoktól hallott a nyúlhajtó versenyről, s egy nagyobb társasággal érkezett, felnőttek és gyerekek közösen. Mint elmondta, az első helyet egy kölcsönbe kapott nyuszinak, Dezsőnek köszönhetik, s persze a csapatnak, melynek tagja volt még Bitó Márton és Kristóf Dominik is.

Huszonhat tapsifülest neveztek a felnőtt futamban, harmincnyolcat pedig az ifjúságban. Fentős Zoltán, Somogysárd polgármestere elmondta: a huszonötödik nyúlhajtó versenyre igyekeztek még különlegesebb díjakkal készülni, a tombolát az önkormányzat mellett helyi vállalkozók is támogatták. A polgármester úgy véli: az évek során szájhagyomány útján terjedt a verseny híre, ennek is köszönhető, hogy több százan meglátogatják a rendezvényt. Nem egyszer még azok is hazatérnek az eseményre, akik külföldön vállaltak munkát. Emellett pedig vidám programot jelent a családoknak, s nagy élményt a gyerekeknek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában