még az ág is húzza

2018.02.24. 11:30

Kevesen vetnek krumplit – az áfacsökkentés lehet a megoldás

A burgonyatermesztők is áfacsökkentést szeretnének, mert úgy látják, ez megoldaná az ágazat gondjait. Somogy megyében egyre kevesebben foglalkoznak burgonyával, az egykor 3500 hektáros termőterület mára 230 hektárra csökkent.

Koszorus Rita

A burgonyaágazatot még az ág is húzza, mondják a termelők. Különösen igaz ez Somogy megyére, ahol valaha szebb napokat is láttak a krumplitermelők.

– A legjobb időkben 3500 hektár körül volt a burgonyatermőterület Somogy megyében – mondta el kérdésünkre Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) megyei elnöke. – Jelenleg 230 hektáron termelnek burgonyát a megyében, de az árutermő terület megítélésem szerint csak 150 hektár.

Gombos Sándor hozzátette: a hazai vetőburgonya szükséglet 70 százalékát Somogy megye elégíti ki. A termőterület tehát évről-évre csökkent, s ennek számos oka volt. Egyike ezeknek, hogy nem alakult ki egy komoly és jól működő burgonya-integráció Somogyban. – Ha ezen változtatni tudnánk, vagy lenne egy komoly feldolgozó, akár néhány éven belül tízszeresére nőhetne a burgonya termőterülete – osztotta meg véleményét a NAK megyei elnöke. – De értékesítési gondok is vannak.

Ezt mondta Varga György is, aki a megye legnagyobb vetőburgonya termelő cégét irányítja Berzencén. A társaság ezer hektáron gazdálkodik, amelyből 100 hektáron kizárólag burgonyát vetnek. – Sokan nem mernek belevágni – vélekedett a berzencei termelő. – Bizonytalan a piac, hogy az ember el tudja -e majd adni a termést. Másrészről költséges az indulás, s az öntözés sajnos nem megoldott. Próbálnak minket ösztönözni rá, de olyan bonyolult procedúra előzi meg, hogy egy átlagember vagy nem tudja elintézni, vagy csak nehezen.

Az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács javaslata szerint a burgonya áfáját is csökkenteni kellene. Kecskés Gábor, elnök a Magyar Időknek azt mondta: az étkezési burgonya mellett a szaporítóanyagra is ki kellene terjeszteni az intézkedést. Mivel a két termék gyakran összetéveszthető, ezzel megelőzhető lenne a trükközés a piacon.

Ám a megfelelő fajtaválasztás mellett a termelés is modernizálásra szorul. – Az ágazatban jelentős az élőmunkaerő-igény, jó szakmunkást ugyanakkor egyre nehezebb találni, ahogy idénymunkásból is kevés van – mondta el Kecskés Gábor.

Csökkentik a területet

Nagy segítség lenne az áfacsökkentés – mondta el kérdésünkre Varga György, a berzencei Solanum Kft. vezetője. – Az ágazat nem nagyon kap segítséget, ez azonban nagyban hozzájárulna a fellendüléshez. Bizonytalan a piac, nem mindig tudjuk hova fogunk értékesíteni. És az európai normákkal nem tudjuk felvenni a versenyt.

A berzencei cégtől Magyarországra kerül a vetőburgonya, de kis mennyiségű export is jellemző. A cégvezető elmondta: jövőre csökkentik a burgonya termőterületét. Ennek oka a már említett bizonytalan értékesítés és a csökkenő vásárlási kedv.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában