Kantinból műhely, körletből raktár

2018.02.01. 17:30

Ipari parkot alakítanak ki a taszári laktanyában

Nyitott kapu fogadja a látogatót a több mint két éve bezárt taszári laktanyában. Egy-két turista az első sugárhajtású MIG 15 repülőgépet csodálja. Az egyik látogató az ország másik feléből érkezett üzleti ügyben Kaposvárra, de szakított rá időt, hogy ha csak egy fél órára is, de ellátogasson a laktanyába, ahol több családtagja is dolgozott korábban.

Góz Lilla

A tizennégy hektárnyi terület bejárat felőli kantinja pedig kalapácshangtól hangos. Itt dolgozik Tóth Ferenc. A taszári férfi 1977 óta karosszéria lakatos, tavaly februárban költözött be Kaposvárról a laktanyába.

– Eléggé rossz körülmények fogadtak, le volt robbanva az épület, de tetszett, hogy helyben van és a nagy területen kényelmesen tudok dolgozni – tette hozzá. Egy alkalmazottjával dolgozik, éppen egy veterán autót próbál régi pompájába visszaállítani. Műhelye a Kantin Autószerviz nevet viseli.

Rajta kívül további hat bérlője van a laktanyának. Van, aki motorszerelésre, más pedig építőanyag tárolására használja az épületet. A taszári önkormányzat a közelmúltban nyert mintegy 300 millió forintot ipari park kialakítására. Pataki Sándor polgármester elmondta: egy a Területi- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatának köszönhetően tudják korszerűsíteni az egykori kantin épületet.

– Jelenleg a támogatási szerződések vannak folyamatban. Az a célunk, hogy vállalkozóbarát környezetet alakítsunk ki – tette hozzá.

A pályázati forrásból két épület fog megújulni. Akadálymentesítik, továbbá a közműveket is felújítják.

– A hosszútávú elképzelésünk az, hogy a laktanya körüli kerítés eltűnjön és ez teljes mértékben beintegrálódjon a település területébe. Mindenképpen fontos, hogy helyi munkaerővel, vállalkozásokkal teremtsünk olyan feltételeket és környezetet, ami Taszár fejlődésének egy hosszú távú záloga lehet – véli Pataki Sándor.

Az 5500 négyzetméteres területen kialakított ipari park kiviteli terveinek legkésőbb szeptemberig kell elkészülniük, a beruházás pedig 2019 végére készül el. Továbbá az egykori tornacsarnok 23 millió forint pályázati forrásból önerő hozzáadásával korszerűsödik, valamint három épület múzeumi raktárként üzemel.

Marcaliban két laktanya is működött korábban. Sütő László polgármester elmondta: a város közepén található teljesen integrálódott, csak a régi helyiek tudják, hogy ott volt a laktanya.

– Itt nyolcvan lakás, harminc családi ház, két bevásárlóközpont, étterem és piac vette át a kantinok helyét – tette hozzá. A külső laktanya pedig a Nemzeti Ipari Park Részvénytársaság tulajdonába került. Móring József Attila a térség országgyűlési képviselője elmondta: itt egy honvédségi létesítmény kialakítását tervezik, amely kétszáz embernek adna munkát.

Nagyatádon pedig a húsz hektárnyi területen 27 telephely lett kialakítva. A város szélén található egykori laktanyában csokoládéüzemek, gépműhelyek és építőipari raktárhelyek találhatók. Jelenleg egy nyílászáró termékeket forgalmazó csarnok kialakításán dolgoznak.

Ormai István polgármester úgy véli: fontos szerepet tölt be a laktanya a város életében, több helyi vállalkozásnak biztosít telephelyet. Hozzátette. a közelmúltban nyertek 575 millió forintot, amelyből a teljes közműrendszer megújulhat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában