Ragadozó madarak eszik a postagalambokat

Több tenyésztő is megkereste lapunkat az elmúlt hetekben, hogy felhívják a figyelmet az általuk áldatlannak minősített helyzetre. A ragadozó madarak olyan mértékű pusztítást végeznek állományaikban, hogy már az állatok versenyeztetése kerül veszélybe.

Mint Lukács Gyula, az 1958-ban alapított KO1 Postagalamb Sportegyesület elnöke elmondta, vannak olyan területek Somogyban, ahol már akár ötször annyi ragadozómadár is lehet, mint az azt megelőző években.

– Sajnos már nem csak a galambjaink vannak veszélyben. A ragadozómadarak ritkítják a fecskéket, fácánokat, foglyokat és a vadnyulat is. Igal, Mezőcsokonya az elmúlt években még biztonságos területnek számított, de idénre már ott is aggasztó a helyzet. A legrosszabb talán Mezőcsokonya körzete, az ott elrepülő galambokat gyakran hiába várják haza. – magyarázza az egyesület elnöke.

– Télen már ki sem engedjük a galambjainkat, hisz olyankor még kevesebb az élelem a természetben, így még inkább veszélynek lennének kitéve az állatok. Pedig minden tavasszal kezdődik a versenyszezon, edzeni kellene őket.

A pusztítás mértékét pénzben nehéz kifejezni, hisz egy galamb értéke sok tényezőtől függ. A származás, és az elért eredmények alapján egy versenygalamb értéke húsz- és százezer forint között is mozoghat. A galambász héják és a vándorsólymok viszont nem egyet ragadnak el.

– A felnőtt versenygalambok körülbelül a fele esik áldozatul a ragadozó madaraknak egy évben. A fiatal, tapasztalatlan madarainknál még szomorúbb a helyzet: száz galambból, jó ha harminc megmarad, mire versenyeztetni lehet őket. – vet számot szomorúan Lukács Gyula.

Versenygalambbal foglalkozni eddig sem volt könnyű Somogyban. A Balatont ugyanis a galambok nem repülik át, hanem odaérve vagy balra, vagy jobbra megkerülik. Ráadásul a védekezési módjuk más az ilyen célra tenyésztett galamboknak, mint a városokban is gyakran látható parlagi galamboknak. Ha a versenygalambok veszélyt észlelnek megpróbálnak elrepülni, viszont a héja gyorsabb és levadássza az állatot. A városi galamb viszont ilyenkor lebukik (lefele repül), mert tudja, a héja nem megy utána.

A megoldás Lukács Gyula szerint sem egyszerű. A gyérítés lehet az egyik, de sokszor védett, egykor ritka madarak eszik meg galambjait. A másik megoldást a ragadozómadarak befogásában és áttelepítésében látja. Más országokban a versenygalambászok kárát megtérítik, ami itthon is működhetne. Elvi lehetőség most is van, a magánterületen ragadozó madarak által elragadott galambokért az illetékes vadásztársaság felel. A bizonyíthatósággal azonban vannak még bajok: a héja nem szokta megvárni a bizonyítási eljárást, hanem egyszerűen elviszi a galambot.

A versenygalambok edzése igen csak sok szervezést és odafigyelést igényel. Mint Lukács Gyula elmondta, rendszeres szerveznek a galambok számára gyakorló utakat. Ilyenkor elviszik az állatokat Marcaliba, Zalaszentgrótra, és ott elengedik őket. De ha csak szabadon hagyják repülni madaraikat, már az is sokat jelenthet. A galambok sebességét méter/percben számolják. Minél nagyobb ez a szám, annál jobbnak számít az adott galamb.