emlékezés

2018.05.24. 17:31

Ízelítőt kaptak hazaszeretetből a taszáriak

A 170. éves Magyar Honvédséget ünnepelték Taszáron. A település ötven éves katonai múlttal rendelkezik, ezért is tartották fontosnak csatlakozni az országos programsorozathoz.

Koszorus Rita

– Igyekeztünk több korosztályt is megszólítani a rendezvényünkkel – mondta Koppány Zoltán, a Magyar Veterán Repülő Szövetség Somogy Megyei Szervezetének elnöke. – Igaz, hogy laktanya már nem működik, de a sebeinket nyalogatjuk.

– Taszár katonatelep volt ötven évig – mondta Pataki Sándor, polgármester. – Ebből kifolyólag igyekszünk felhívni az emberek figyelmét a hagyományaink őrzésére. Emellett kiváló alkalom ez a nap, a közösségépítésre.

Miután Pataki Sándor a Magyar Honvédség rövid történetét bemutatva megnyitotta a rendezvényt, az ünnepségen Magyar Zoltán olimpiai és világbajnok tornásztól kérdezhettek az egybegyűltek. Aki készségesen válaszolt, s idézte fel hihetetlen sportsikereit. – A sport örökre az életem része maradt – mondta Magyar Zoltán. – Természetesen legszívesebben az olimpia aranyakra emlékszem vissza, az elsőre azért mert az első volt, a másodikat pedig a befejezésem pillanatában nyertem. Úgyhogy mindkettő nagyon kedves számomra.

A Nemzet Sportolója címmel kitüntetett Magyar Zoltán 1976-ban Montrealban, 1980-ban pedig Moszkvában nyert olimpiai aranyat lólengésben. Háromszoros háromszoros világ- és Európa-bajnok tornász, aki a Magyar Vándor tornaelem névadója.

Az ünnepség záróakkordjaként a résztvevők megkoszorúzták a taszári lakótelepen található Turul szobrot.

Katonai élmények szóban és írásban

Vaskuti István olimpiai- és világbajnok kenus honvédségi emlékeit is felidézte Taszáron. – A tatai harckocsi ezrednél szolgáltam, – mondta Vaskuti István. – Akkoriban nem voltam lelkes, de utólag azt mondom, amit a sorkatonaság adott arra szüksége van minden fiatalembernek.

Kiss Dezső nyugalmazott alezredes a rendezvényen dedikálta Honvédelmi ismeretek című új ingyenes gyerekeknek készült könyvét. – Mivel 14 évvel ezelőtt megszűnt a sorkötelezettség, egy év múlva pedig a honvédség Taszáron, – mondta Kiss Dezső. – Az akkor született gyerekeknek nincsenek igazán ismereteik a honvédelemről. Megpróbáltunk a tiniknek egy olyan foglalkoztató könyvet készíteni, amit szét tudnak szedni, játszani tudnak belőle, hogy a megélt élmények által magukévá tegyék a hazaszeretet szó jelentését.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában