„A siker titka, hogy hiszünk abban: tudunk segíteni”

– Számítottál erre a rangos elismerésre?

– Abszolút nem gondoltam, hogy én kapom. A szakma ajánlása alapján nevezik az embert, idén csaknem hétszáz személyt jelöltek, ebből választottak ki kilenc díjazottat. Elég nívós elismerés, szigorú döntési mechanizmuson keresztül dönti el a hét segélyszervezet ki kaphatja a díjat.

– Hogyan került a Borostyánvirág Alapítványhoz?

– 1999 december elseje óta dolgozok itt, először katona voltam, majd gondozó, családgondozó, intézményvezető- helyettes, most pedig intézményvezető. Őszintén megvallva véletlen kerültem ide, lusta voltam visszaszólni, hogy nem jönnék dolgozni, igazából a Balaton-Felvidéki Nemzeti Parkhoz szerettem volna menni polgári szolgálatos katonának, a természet, a madarak érdekeltek. Aztán mégis idejöttem, hamar rájöttem arra, hogy van érzékem a kommunikációhoz és jól tudom kezelni a lelki nehézségeket, ami a dolgozókat éri.

– Említette a lelki nehézségeket, amelyekből bőven kijut az anyagotthon dolgozóinak.

– Nehéz szakma, húsz év távlatában érzem én is, hogy nagy hatással van az ember személyiségére. A szféra alulfinanszírozott, de az utóbbi években több pozitív előremozdulást tapasztaltunk. Amin változtatni kellene, hogy még mindig kevés a terünk arra, hogy a dolgozók akár egy wellnesshétvégén, akár egy nyaraláson kikapcsolhassanak. Volt az elmúlt években elmozdulás, de még mindig kérdés, hogy mennyire csábító ez a pálya fiatalok számára és meg kell tanulni a nagyon nehéz helyzeteket kezelni.

– Van olyan személy, vagy történet, amely a húsz év alatt beleivódott az emlékeibe? Mi ad erőt, hogy minden nap újrakezdje?

– A negatív eseteke mellett sok sikerről is be tudunk számolni. Nekünk az apró előrelépés is siker, de vannak kifejezetten olyan történet, ami happy enddel végződik. Nagyon emlékezetes volt, mikor két éve ősszel megkeresett egy fiatal fiú az irodában, kérdezte ismerem-e. Nem emlékeztem rá, kiderült sok évvel ezelőtt itt lakott gyermekként, ma az egyetemen tanul, jó eredményekkel és szervezett egy gyűjtést az alapítvány számára. Elmondta, hogy az a pár hónap, amit gyerekként az otthonba töltött, mennyire meghatározó volt neki. Ez is egy olyan visszajelzés, amiért megéri csinálni. Fontos látni, hogy a beavatkozással sikerült új életet kezdeniük, vagy a meglévőt feljavítani. Azt hiszem az a sikerünk titka, hogy a kollégáim hiszik van mit csinálni, mi hittel tudjuk azt mondani. Hogy ezen, vagy azon a helyzeten is lehet segíteni. Az tény, zsákbamacskát nem árulunk, ha azt gondoljuk nehéz lesz, akkor elmondjuk mi várható, de nem kivitelezhetetlen. Fontos azt hangsúlyozni, minden helyzetből van kiút, a kapcsolati erőszak áldozatainál nem biztos, hogy elsőre sikerül. Van, amikor társfüggőség van a háttérben, ezt úgy kell elképzelni, mint bármilyen más függőséget, aki szokott le már dohányzásról tudja, nem mindenkinek sikerül elsőre.

– Idén januárban nyitott meg az alapítvány ambulanciája. Mi a tapasztalat, több vagy kevesebb esettel találkoznak? Sok történet még mindig titokban marad?

– Ahogy fejlődik az ellátó rendszer, egyre felkészültebb szakemberek szélesebb körű szolgáltatást nyújtva előkerül több látenciába burkolózó eset kerül elő. Nehéz vizsgálni, hogy a kapcsolati erőszak áldozatainak száma nő-e, vagy csökken. Mióta elindult a krízis ambulancia, rengeteg az érdeklődő és azt tapasztaljuk, hogy más célcsoport kér segítséget. Magasabba kvalifikált, jómódúbb családok térnek be, akiknél az intézményi ellátás szóba se kerül, de a probléma ott van a családban és segítségre van szüksége.

– Hogyan kapcsol ki?

– Két dolog van, aki kikapcsol, van a Dráva mentén egy kis hétvégi házam, ahova horgászni járok, illetve pihenni a kedvesemmel és négy kutyánkkal. Nagyon kikapcsol fizikai értelemben. Agyilag kikapcsol pedig a hétköznapokban a blogírás. Néma még éjszaka is írok. Antik könyveket gyűjtök és ezekről készítek leírásokat. Most a Vojnich Oszkár Budapesttől Sitkáig.