Vízilabda OB I.

2018.06.11. 11:39

Jó szezont zárt a Kaposvári VK

Idősebb Berta József edzővel kiválóan hajrázott a Kaposvári VK OB I.-es vízilabda-csapata és megszerezte a kilencedik helyet.

Sonline

A kilencedik helyen végzett a Vízilabda OB I.-ben a Kaposvári VK csapata. Az idény közben edzőváltáson átesett csapat – Szécsi Zoltánt idősebb Berta József váltotta – kiváló hajrát produkált.

Azt kérdeztük olvasóinktól elégedettek-e a Kaposvári VK szezonjával. A szavazók közel fele (49 százaléka) elégedett volt a cxsapat teljesítményével, szerintük ebben a szezonban ennyi volt. A voksolok 28 százaléka szerint az edzőváltás nagyon jót tett az együttesnek, míg olvasóink 23 százaléka szerint ezzel a játékoskerettel előrébb kellett volna végeznie a Kaposvári KV-nak.

Időközben összeállt a Kaposvári VK kerete a következő bajnoki szezonra. A junior világbajnoki bronzérmes Ifjabb Berta József – egy évnyi kitérő után – hazatér Miskolcról, s a nagycsapattal együtt készül az OB I.-es tűzkeresztségen már átesett Németh Botond és Németh Levente.

Palotás Sámuel ugyanakkor a szomszédvár Pécsen folytatja, s bejelentette a visszavonulását a 40 éves Varga Zsolt. Ő a kaposvári utánpótlásban fog dolgozni, s ha szükség lenne rá, akkor a bajnokikon is beszáll.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában