2018.06.14. 20:00
Összefogtak, hogy legyen ügyelet
Összefogott három kaposvári állatorvos, hogy hétköznap hosszított nyitvatartással és hétvégi ügyelettel álljanak a beteg állatok rendelkezésére. Mivel szakemberhiánnyal küzdenek, felváltva fogadják a pácienseket.
– Munkaerő hiánnyal küzd minden rendelő, most mondott fel két orvosom, nagy teher ellátni rendelési időn kívül a betegeket – mondta el Gippert Róbert. A kaposvári állatorvos hozzátette: amióta megszűnt az állatorvosi ügyelet a városban, erőn felül teljesítenek.
– Három nagy kaposvári állatorvosi rendelő munkatársai most összefogtak, és olyan kompromisszumot hoztunk, hogy minden nap reggel héttől este tízig ügyeleti ellátást biztosítunk hétköznap, munkaszüneti napokon és hétvégéken – mondta el Gippert Róbert. – Lesz egy beosztás, hogy melyik héten, melyik rendelő ügyel péntektől péntekig. Egységesen tízezer forint ügyeleti díjat határoztunk meg, amiből kifizetjük az orvosokat. A kaposvári állatorvos hozzátette: Pécsen 18 ezer, Pesten pedig 30 ezer forint ügyeleti díjat kérnek. Mivel semmilyen támogatást nem kapnak a rendelők, így kénytelenek voltak bevezetni egy díjat, amiből finanszírozzák a szolgáltatást.
– Egyedül nem megy, nagyon megterhelő volt számunkra az ügyeleti ellátás és úgy tűnik a szakemberhiány is hosszútávú lesz – mondta el Tornyosné Kiss Krisztina. Az Eb Rehab Állatorvosi Rendelőt üzemeltető orvos hozzátette: sokan a hétvégét is munkanapként kezelik és miután orvosaik szombat, vasárnap is dolgoztak, a hétköznapokban komoly erőpróba volt megállni helyüket. Nem elfogadható egyik gazdi számára sem, hogy néma telefon fogadja, ha az állata beteg. A kutya családtag, ugyanúgy, mint egy gyerek, ha orvosra van szüksége, segítséget kell nyújtani. Abban bízom, hogy a három rendelő közös munkája megoldást jelenthet a kedvencek ellátására.
Néhány évvel ezelőttig a törvény kötelezővé tette a Magyar Állatorvosi Kamarának az állatorvosi szolgáltatói ügyelet megszervezését. Az állam semmilyen formában nem vállalta ennek finanszírozását, így a jelenleg is érvény lévő jogszabály szerint a szolgáltató állatorvosi ügyelet a szolgáltató állatorvosok, intézmények önkéntesen vállalt többletszolgáltatása. Egyes számítások szerint évente országosan másfél–két milliárd forintból lehetne finanszírozni az ügyeleti rendszert. Korábban az ebadó tervezete során felmerült az állami szerepvállalás is.