bujdosó

2018.07.24. 15:20

A jó borvidékhez közösség kell

A Balaton déli partjának egyik meghatározó borászata a Bujdosó Pincészet. Családi vállalkozás ez, ahol több generáció dolgozik együtt azon, hogy minden évben jobb borokat készíthessenek. Bujdosó Ferenc, a Balatonboglári Hegyközség elnökeként azt mondja, a szőlőn, a napsütésen túl, az összefogásban kell legyen a borvidék ereje.

Barkóczy László

– Az idei nyár nagyon korán indult. – kezdi értékelését Bujdosó Ferenc. – Ha azt vesszük, hogy idén nem volt tavasz, és a márciusi télből az áprilisi nyárba fordultunk, akkor látjuk, hogy ez befolyásolni fogja az évjáratot. De a szőlészetben a munkákat is teljesen át kellett szervezni, korábbra kellett hozni. Igazából győzzük magunkat utolérni, és mindjárt itt a szüret. Igazából a hozam nem fogja meghaladni a tavalyit, hisz azért volt egy hűvösebb időszak, de még így is szép termésre számíthatunk. Ahhoz, hogy különleges legyen a minősége ebben az évben a bornak, ahhoz most már sok napsütésre volna szükség, hogy a szemek teljesen beérjenek.

A borosgazda elmondása szerint, a szüret is legalább két héttel előbb, augusztus elején megkezdődik. Főleg a korai fajták esetén valószínű, – mint amilyen az irsai – megkezdődik a munka a lankákon. Összességében kedvező év ez a szőlőnek is, sok díjnyertes borra lehet majd számítani.

– Ez szinte biztos. – erősítette meg Bujdosó Ferenc. – Ha még sok napsütésben lesz részünk, akkor a borásznak szinte könnyű dolga lesz, csak le kell szüretelnie. Ha az időjárás mégis rosszabbra fordulna, akkor azért össze kell magunkat szedni, hogy kihozzuk a termésből a legjobbat.

 

Magyarországon több olyan borvidék is van, mely nagy múltú, és melyet az emberek jobban ismernek. A Dél-balatoni borvidék is egyre ismertebb és évről évre több ember ismeri meg kiváló borait.

– Úgy gondolom, hogy elindult egy nagyon pozitív folyamat itt a Balaton partján. – válaszolta Bujdosó Ferenc. – A Balatoni Körrel, annak alelnökével Tóth Balázzsal most már évek óta vállvetve megyünk előre mind a borkultúrában, mind a hozzá kapcsolható gasztronómiai élmények kínálatában. Azokat az értékeket, kincseket tudjuk kínálni, amit itt az idelátogatók tapasztalhatnak.

Az elmúlt időszakban három Év borászát adta ez a borvidék, ami egy óriási eredmény. Ugyanakkor ez eddig valahogy sosem hozta össze igazán a borvidéket. Mostanában kezdtek el végre a borászok együtt gondolkodni. Egymással, de a vendéglátó- és szórakoztató iparral is azért, hogy a borvidéket az őt megillető helyre emeljék. Ennek az együttműködésnek azért már látszódnak is a pozitív eredményei. A februári Gasztrofarsang, az áprilisi Kortyok és falatok rendezvény például mind egy olyan sikeres esemény volt, ahol a kitűzött céljainkat sikerült tökéletesen elérni. Nyáron szinte hetente vannak programjaink, de az őszi és a téli időszakot is meg kell töltenünk, hogy beszélhessünk egész éves szezonról.

 

Bujdosó Ferenc a siker titkát leginkább abban látja, hogy jó borokat kell készíteni, de a borvidéki összefogás legalább olyan fontos.

– Összefogás nélkül hiába volt itt az elmúlt húsz évben is nagyon jó bor, hiába nyertek rangos díjakat borászaink, ha ez nem áll össze úgy, hogy az felhúzza, ismertté, és elismerté tegye az egész borvidéket.

 

A Balatonboglári borvidéken sok szőlő terem minden évben. Sajátos helyzet, hogy a megtermett szőlő több mint feléből nem helyben készül bor. Mint Bujdosó Ferenc elmondta, az ország más borvidékeire szállítanak nagy mennyiségben az itt termesztett szőlőből. A legnagyobb borfeldolgozó nem a térségben van, így a felvásárlók elviszik a szőlő egy tetemes részét más feldolgozókba. Az még a következő évek feladata, hogy helyben is kiépüljön egy olyan erős és nagy feldolgozó üzem, vagy hálózat, ami itt tudná tartani a helyben termett szőlőt. Jelenleg a családi borászatok a megtermett szőlő harminc százalékát tudják csak borrá alakítani.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában