A közösségépítésben a kreativitására támaszkodik az új plébános

Legfontosabb feladatának az útmutatást érzi. Célja, hogy közösséget formáljon a kis településeken. Nem csak a templomba járók együttműködésére számít de fontosnak tartja, hogy a padokat egyre többen elfoglalják majd. Mindehhez a legnagyobb mankót saját kreativitása nyújtja neki.

Rohanás. Ezzel az egy szóval jellemezhető a fiatal plébános minden vasárnapja. Nyolctól fél egyig ugyanis zsinórban mutatja be a miséket a rá bízott kis falvakban. Bőszénfa, Gálosfa, Hajmás, Simonfa, Töröcske, Zselickislak, Zselicszentpál templomai tartoznak hozzá.

Elmondása alapján van, ahol csupán öten ülnek a padban. Isti atya ezen is szeretne változtatni. –Nehéz, egy emberként hét helyen jelen lenni, és nehéz, mert ezekben a kis falvakban még kevesebb a templomba járó, mint a városokban. Ráadásul olykor ugyanakkora méretű templomokról beszélünk, mint például a megyeszékhelyen lévők, de sokkal kevesebb ember tartja fenn, mint a városban, ahol egy-egy közösségre 1500, 2000 fő jut, itt csupán százan járnak a hét helyre összesen-világított rá az alaphelyzetre a fiatal plébános, aki hozzátette: Simonfán és Zselicszentpálon nincs egyedül, mert ott már vannak segítői, akiket ajándékként él meg.

Isti atya egyelőre nem szeretne mást, mint a helyes útra rávilágítani.

– Lehet, hogy furcsán hangzik, de „világítótorony” szeretnék lenni. Mert ennek az építménynek egyetlen funkciója van: világítson, hogy megmutassa, hol a part, ne menjen bele a hajó zátonyokba, irányít, világít... úgy érzem, ez a küldetésem célja: mutatni az itt élőknek a helyes irányt – mondta Váron István atya. Hozzátette: mindez nem nagy dolog, de azért kihívás. Ezért fontosnak tartja, hogy a közösség tagjaival közvetlen kapcsolatban legyen.

– Ezért kell egy kis lehetőség a mise után beszélgetésre, mert csupán egyszer találkozunk hetente, de vannak megbeszélni valóink- mondta Isti atya, aki a vasárnapi rohanás miatt kevésnek érzi a kapcsolatot a hívekkel. Ezért úgy döntött, a templomon kívül is igyekszik egy helybeliekből álló kis közösséget összekovácsolni.

– Úgymond kísérleti fázisban vagyunk, de a lényeg, hogy havonta egyszer összejövünk, „képződjünk”, fejlődjünk, mert ugyan keresztények vagyunk, de a céltól még messze vagyunk. A keresztény közösséggé válás nem teadélután – mesélte Váron István atya a jófajta szerveződésről, amelybe egyelőre öt-hat család vesz részt. – Célunk, hogy előbb mi jussunk el egy szintre, ahová a többieket, akár a templomon kívülieket is behívhatjuk majd következő lépésként.

– A falu előnye ugyanaz, mint a hátránya: ismerik egymást az emberek. Sok rejtett akadály van, amit le kell építeni, vannak, akik nem hajlandóak megmozdulni, nem akarják leküzdeni – nekik is segíteni szeretnének, mondta Isti atya. Az akadályok leküzdéséhez olyan programokat kínálnak majd, amelyhez szélesebb réteg is csatlakozhat. Minden évszakban igyekeznek megtalálni a közösség formálására adódó lehetőséget. Kirándulásokat terveznek, tavasszal és ősszel, igyekeznek a Halottak Napját is meghitté tenni a templomban, és az Adventet is jó lehetőségnek látják egy csokoládébonbon-készítő profán összejövetelre, amelyen bárki részt vehet a falvakból. Váron István olyan alternatívát szeretne nyújtani az itt élőknek, amelyben mindenki kap valamit, ami máshol nincs.

– Tudom, hogy van igény az újra, a jó értelemben vett másra, erre törekedünk segítőimmel, hogy idővel mindez megvalósuljon.