méretes meglepetés

2018.10.01. 14:10

Hatalmas burgonya nőtt a kaposvári tangazdaságban

Csaknem 90 dekát nyom az a burgonya, amelyet a Móricz Zsigmond mezőgazdasági szakgimnázium és szakközépiskola tangazdaságában termesztettek a diákok. A vártnál is sikeresebb a fajtakísérlet, a betakarítás után osztályozták, mérlegelték és számos paraméter alapján minősítették a termést.

Harsányi Miklós

Bellarosa, marabel és elfe: néhány burgonya a helyben termesztett tizenegy fajta közül, utóbbiból amúgy rekordmennyiség – 340 kilogramm – termett. Párkányi Lívia, a Móricz Zsigmond mezőgazdasági szakgimnázium tanára azt mondta: az Eurosol Kft. tavaly együttműködési programot hirdetett a középiskoláknak, a dánszentmiklósi cég a német Europlant magyarországi leányvállalata. Öt hazai tanintézmény, köztük a kaposvári vesz részt a projektben, s kezdetektől fogva jókora érdeklődés övezi a fajtakísérletet. Az idén közel 2000 négyzetméteren termesztettek burgonyát, s a munkához szükséges anyagot – a vetőgumón kívül a növényvédőszert és a műtrágyát – a vállalat és partnerei biztosították.

– Az ültetéstől kezdve a gyomirtáson át a betakarításig valamennyi munkafolyamatba bekapcsolódtak a diákok – folytatta. – Ez a program kiegészíti a gyakorlati képzést, s tanulóink testközelből találkoznak a burgonyatermesztés fortélyaival.

Elmondták azt is: a Határtalanul program keretében négynapos látogatásra érkezett a vajdasági topolyai középiskola küldöttsége. Mozgalmas programot szerveztek számukra a házigazdák: a testvériskola diákjai és tanárai részt vettek a Kaposvári Állattenyésztési Napok megnyitóján, ellátogatnak Kisasszondra és Lullára is, s ízelítőt kapnak a helyi termékekből. – Szakmai együttműködés a határon túli magyar iskolákkal, kulturális és emberi kapcsolatok ápolása: többek közt ez a program célja – mondta Húthné Tóth Anett. – Minél tartalmasabb programot igyekeztünk összeállítani, azt akarjuk, hogy a csapat valamennyi tagja kiválóan érezze magát Kaposváron.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában