fotók

2018.12.01. 16:08

Egy pillanat alatt megsemmisült mindenük Nágocson

Teljes terjedelmében megsemmisült a nágocsi Árvácska Anya- és Csecsemőotthon jobb szárnya. 31 édesanyának és gyermekének kellett elhagynia otthonát. Átmenetileg a helyi Reménység Családok Átmeneti Otthonában találtak menedékre.

Góz Lilla

Tocsogva a vízben lépdeltünk fel a tetőtérre Nágocson. Fent leszakadt kormos gerendák, teljesen megsemmisült tetőszerkezet fogadott minket. A szobákban még megtalálható kiságy, szekrények és személyes tárgyak is. Az udvaron pedig gyerekbicikli, mellette vízzel teli talicska.

– Fél tízkor kiabált az egyik lakó, hogy ég a tető, először azt hittük a kazán felől jön, majd betörtük az ajtót és a szélső apartmanba poroltóval próbáltam eloltani a tüzet – mondta el az egyik lakó.

– Mindenem odaveszett, úgy érzem, ennél lejjebb már nem lehetnék – mesélte elkeseredve az egyik édesanya.

– Főzni akartunk, akkor hallottuk, hogy valami riaszt, aztán szaladtunk a többiekhez, hogy tűz van – Szelhoffer Lívia.

– Három családnak mindene odalett, próbáljuk egymást segíteni – tette hozzá Rácz Jolán.

 

Kiss Szilveszter, Nágocs polgármestere és a helyi önkéntes tűzoltó egyesület vezetője elmondta: ők értek oda először, azonnal kitereltek mindenkit. Beszakadt a tető, több órán át dolgoztak a hivatásos egységekkel.

– A bal szárny szerencsére ép maradt, itt megtörténik a villany, fűtésrendszer átvizsgálása, ha mindent rendben találnak, ide hat család visszaköltözhet – jegyezte meg a polgármester.

Bánhidi Tibor, a Reménység Családok Átmeneti Otthonának szakmai vezetője elmondta: tíz családnak kellett otthont találni. Ketten rokonságnál, nyolc család pedig náluk talált menedékre, az anyaotthonban, a külső férőhelyekben, valamint a fő épületben az ifjúsági teremben és az idős otthon társalgójában.

– 25 éve foglalkozunk szociálisan rászorulókkal, nem volt kérdés, hogy segítsünk a családoknak. Sokkszerű volt az egész, kint a mínuszok, hat tűzoltóautó próbálta megfékezni a lángokat – mondta el Bánhidi Tibor.

Nagy Csaba, a Dunántúli Református Egyházkerület esperes elmondta: még nincs a kezükbe szakvélemény, hogy az épületet helyre lehet–e állítani, vagy bontani kell. Felesége, az otthon vezetője ottjártunkkor épp a biztosítást intézte. Nagy Csaba megjegyezte: az épület jobb szárnyát, aminek tetőszerkezete megsemmisült állami segítséggel 2002-ben hozták létre 57 millió forintból.

– 31 család átmenetileg a Reménység Családok Átmeneti Otthonában talált átmenetileg otthonra. Bízunk benne, hogy egyházi segítséggel rövid idő belül ismét felépülhet a leégett épületrész – tette hozzá. A református egyházi fenntartású Árvácska Anyaotthon 1995. január 12-én kezdte meg működését, azóta már 35 főnek tudtak otthont biztosítani. A kezdetek óta több mint félezer válsághelyzetbe jutott anyát és gyermekeiket segítették.

Aki anyagi hozzájárulással segíteni szeretne a 10403916-39112613 számlaszámra utalva megteheti.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában