honvágy

2019.01.21. 11:30

A szülőföld szeretete olyan szál, amely nem szakadhat el sohase

A Somogyiak Baráti Köre megalakulása óta folyamatos kapcsolatot tart Somogyországgal, a bölcsőringató tájjal.

Lőrincz Sándor

A kör tagjai rendszeresen ellátogatnak szülőmegyéjükbe, s a települések vezetőit arra kérik, mutatkozzanak be a fővárosban. A hosszú időn át Simon László, majd Gáspár Tamás elnökletével működő, nagy múltú közösség munkáját jelenleg Németh Julianna koordinálja, aki Somogyváron kezdte gyógypedagógusi munkáját.

 

– Somogyvár után több mint két évtizeden át Karcagon éltem, majd visszajöttem Somogyba, és a sors nagyszerű ajándékaként ott töltöttem a nyugdíj előtti éveimet, ahol pályakezdő voltam. Gyerekeim viszont Budapesten találtak munkát, s megszülettek az unokák, úgy gondoltam, célszerű nekem is a fővárosba költözni. Mivel 2012-ben Fonyód jött bemutatkozni, s én e város gimnáziumában tanultam, izgatottan vártam a találkozást. A körben sok ismerősre akadtam; fonyódi gimnazistákra és egykori somogyváriakra is. Azonnal tagja lettem, hiszen nemes célt képviselnek...

– A somogyiságot, a lokálpatriotizmust miként lehet megélni 200 kilométerre a szülőföldtől?

– A somogyiság egy állapot, bennünk van mindig a büszkeség a szülőföldünk iránt, a szál, ami vele összeköt, nem szakad el soha. A jó értelemben vett lokálpatriotizmus ugyanolyan erős, mintha otthon lennénk. A sors bárhová vetett bennünket, nem lettünk hűtlenek Somogyhoz, büszkék vagyunk a gyökereinkre, és gondolatainkban mindig ott van a hazai föld, a mezők, az erdők, a rétek, patakok, az emberek. S hogy ez életünk végéig megmaradjon, nem kell mást tennünk csak azt, amit a Göllében végső nyugalomra lelt Fekete István is tanácsolt: „Csak a szemünket kell becsukni és a lelkünket kinyitni.” Nem csupán büszkék vagyunk szűkebb hazánkra és az általa képviselt szellemi és anyagi javakra, hanem fontosnak tartjuk a régi értékek megőrzését, és igyekszünk előmozdítani az újabbak létrejöttét. Minket, vidékről a fővárosba került embereket ez a közösség tart össze és ad erőt a mindennapokhoz.

– Több évtizede működő szervezet elnöki székébe került. Örült a megbízásnak?

– Erre nem az öröm a legmegfelelőbb szó. Inkább az, hogy nagy megtiszteltetés, bizalom, felelősség és sok-sok munka. Több éve részt veszek az elnökség munkájában, így tudtam, mire számíthatok. Azért mertem elvállalni, mert van egy másik, szintén közel 200 fős egyesületem, aminek alapítója és elnöke vagyok, a 15 éves Fonyódi Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre. Ennek működése során szereztem meg azokat a tapasztalatokat, amelyek szükségesek egy civil szervezet törvényes és hatékony fennmaradásához. A Somogyiak Baráti Köre sok, magasan kvalifikált embert tömörít; a tudományok és a művészetek terén is. Jövőre lesz negyven éves a kör, s már készülődünk az ünnepre.

– Eddig is gazdag programsorral erősítették a Somogyhoz kötődő szálakat. Akár a megyébe látogatván, akár helyben. Gondolom, így lesz ezután is. Milyen rendezvények várják a tagokat?

– Az előző évektől eltérően, a tagság javaslatai alapján készül a munkaterv. Ebben az esztendőben is tervezünk kirándulást Somogyba. Ezúttal a szóládi Nezde hegyet és annak történetét, legendáját ismerjük meg. Fonyódra, Lengyeltótiba, Gyugyra, Somba, Szennába, Somogyvárra rendszeresen hívnak bennünket hagyományőrző rendezvényekre; Kaposvárra, Balatonboglárra, Siófokra, Somogyvárra is minden évben ellátogatunk. Szőlősgyörökön Gárdonyi Géza szellemi örökségének éltetésében is partnerek vagyunk. Budapesten évente többször tartunk várostörténeti sétákat, múzeumlátogatásokat, koncerteken veszünk részt. A megyén kívül is szervezünk városlátogatásokat.

– A baráti kör tagjai között sok az idős, beteg. Milyen stratégiája van a fiatalításra?

– Sajnos, ez így van, a 70 évesek fiatalnak számítanak! De szerencsére még sok, 90 év feletti tagunk is rendszeresen jön a rendezvényekre. A beteg, idős embereket meglátogatjuk, telefonon érdeklődünk hogylétük iránt, ha szükséges, autóval hozzuk-visszük őket a különféle eseményekre. Fontos, hogy a somogyi identitást ápoljuk, fejlesszük, és továbbadjuk a fiataloknak. Most az egyik fő célkitűzésünk, hogy a fiatalokat is bevonjuk a kör életébe. Elsősorban saját gyermekeinket, mert ők is erősen kötődnek Somogyországhoz, legtöbbjük ott született, ott gyerekeskedett, majd nyaralt a falusi rokonoknál, a Balatonnál. Többségük eddig is segítette a munkánkat.

– Könnyen halad a toborzás?

– Igen. Tavaly például 17 új belépőnk volt. Bárhol beszélgetést kezdeményezünk, nyomban kiderül, hogy somogyiak, de Somogyot kedvelők is mindenhol akadnak, és szívesen szeretnének közénk tartozni. Bekapcsolódnak programjainkba, látják, hogy jó a hangulat, összetartó a közösség. Az értékes, tartalmas, változatos programokra szívesen jönnek, s később hivatalosan is a tagjaink lesznek.

 

Harminc somogyi művész a Duna Palotában

Németh Julianna elmondta azt is: a kör legmeghatóbb rendezvénye az alapító tagok visszaemlékezése volt a kezdetekre, de különösen megérintette szívüket a somogyvári speciális iskola tanulóinak karácsonyi műsora is. Legvidámabb a farsangi mulatság volt, de a tagság körében nagy sikert aratott kaposvári látogatásuk is. Leglátványosabb programjuk pedig a Duna Palotában rendezett, novemberi kiállítás volt, amelyen 30 somogyi alkotó mutatta be műveit. A festmények, fotók, könyvek, kerámiák, kézimunkák láttán is érezni lehetett a mélyre nyúló és egymásba kapaszkodó gyökereket.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában