Kerekesszékkel a jégen

2019.01.20. 15:46

Közös balatoni kalanddal töltődtek

Gyerekek és felnőttek vették birtokba szombaton a balatonlellei BL Yacht Club korcsolyapályáját kerekesszékekkel. A résztvevők a környékről, de még Budapestről is érkezetek a Gurulj a jégre! elnevezésű programra.

Koszorus Rita

Néhány órán át vidám kerekesszékes fiatalok és felnőttek szórakozhattak a BL Yacht Club híres tóparti korcsolyapályáján. A nyolcvan résztvevő örömmel vetette bele magát a játékba, hiszen volt hokibotos labdagurítás, szlalom és váltójáték is. Ez utóbbi lényege az volt, hogy a váltóként szolgáló plüss szívet, csak mosolyogva adhatták tovább játékosok. Ez igazán oldotta a hangulatot, s kerekesszékesek és segítőik önfeledten vettek részt a közös mókában. A szombati Gurulj a jégre program felejthetetlen élmény volt Fekete Edvin számára , aki önkéntes kísérőjével érkezett a nem mindennapi téli programra. – Még soha nem voltam jégen – mondta a gimnazista fiatalember. – Sajnos nem sok hasonló lehetőségem van, ez viszont fantasztikus élmény volt!

 

Lakulya József lányát, Bernadettet hozta el a közös csúszásra, szintén a fővárosból. – Elég ritkán van hasonló kikapcsolódásra lehetőségünk – mesélte az édesapa. – Igaz idén már egyszer sikerült elmennünk Budapestre korcsolyázni, azt is nagyon élveztük. Nagyon örült neki Bernadett, úgyhogy ezért is jöttünk el. Hiába a távolság, az mindent megér, hogy a gyermekemet boldognak lássam.

A résztvevők a jeges élmény után a klubszobában melegedhettek és készíthettek farsangi kézműves játékokat. A hidegtől elfáradt korcsolyázókat pedig meleg tea és zsíros kenyér várta.

Sokan először csatlakoztak a Lárifári Alapítvány Gurulj a jégre! felhívásához, amely már több éves múltra tekint vissza. A szervezet nagy hangsúlyt fektet arra, hogy kimozdítsa a kerekesszékkel élőket a hétköznapok szürkeségéből, és valami olyat is megmutasson a világból, amellyel más körülmények között nem is találkozhatnának. Ilyen a korcsolyázás is, amelyet először tartottak szombaton a Balatonnál.

– Balatonlellén ez volt az első alkalom – mondta Hosszú Adrienn, a Gurulj a jégre! főszervezője. – Kaposváron viszont 2014. óta szervezzük meg mindent télen egyszer a Jégcsarnokban a találkozót. Fogadjuk a kerekes székes gyerekeket és felnőtteket egy közös csúszásra. Ezeknek a fiataloknak hasonló élményekben csak ritkán van részük. – Azért van szükség minél több hasonló programra, mert ezek nagyon sok élményt és pozitív töltést adhat a résztvevők számára, fogalmazott a főszervező.

Az alapítvány a gyerekek családtagjait és kísérőit is meghívta a rendezvényre. Így amikor segíteni kellett a székkel, vagy egyedül akadály lett volna továbbjutni, a kísérők őrangyalként segítették a résztvevő fiatalokat.

Közösen a balatoni élményekért

A Bl Yacht Club és a Lárifári Alapítvány együttműködése nem új keletű, hiszen korábban már a Tűzmadár Regatta kapcsán is együttműködtek. De tavaly a Kerekes Regattán is sikerült sérült gyermekekkel megismertetni a balatoni kikötők és a vitorlázás szépségeit. Így nem volt váratlan, hogy a Gurulj a jégre! élménynap is a Balatonhoz került az idén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában