Bérlakás

2019.02.06. 16:48

Újabb házat tesznek rendbe a bérlakásprojektben Somodorban

Napokon belül újabb szociális bérlakásba költöznek a lakók: az önkormányzat egy régi családi házat vásárolt meg, amit alig két hónap alatt tettek rendbe a szakemberek.

Harsányi Miklós

Napokon belül újabb szociális bérlakásba költöznek a lakók: az önkormányzat egy régi családi házat vásárolt meg, amit alig két hónap alatt tettek rendbe a szakemberek. A külső hőszigetelés és a belső burkolás után a festéssel is végzett a kivitelező csapat: a barackszínű konyhában az utolsó simításokat végezték, s a két szobás otthont februártól egy két gyermekes fiatal nő veszi bérbe. Makai Sándor somodori polgármestertől tudjuk: az idén mindenképp folytatni kívánják a szociális bérlakás programot. Tavaly két házat újítottak fel, s a tervek szerint 2019-ben legalább három épületnek szánnak új funkciót.

– A fiatalok helyben maradását érezhetően segíti ez a projekt – mondta. – A település lakóinak zöme kaposvári üzemekben, gyárakban dolgozik, ám itt lakik. Helyben kedvező feltétellel juthatnak otthonhoz, s azt gondolom, hogy hosszú távon is kiemelt lehetőséget jelent a szociális bérlakás program. Ezzel párhuzamosan egy szociális foglalkoztató épül Somodorban, ahol tavasszal már 20-an dolgozhatnak. Tervek szerint visszapillantó tükröket ragasztanak az alkalmazottak.

Ezek is érdekelhetik