biztonságos hazatérés

2019.03.18. 11:30

Új otthonok várják az Afrikából hazaérő gólyákat

Ha kell cserélik, valamint ellenőrzik a gólyafészkeket megyeszerte. Az áramszolgáltató munkatársai a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal közösen gondoskodnak az Afrikából hazatérő madarak biztonságáról.

Góz Lilla

Daruval emelkedtek nyolc méter magasba az áramszolgáltató munkatársai az egyik somogyi település villanyoszlopánál. Először leszedték a megdőlt régi, közel három mázsás gólyafészket, majd annak a helyére egy tartó került, amelyre egy új fészket tesznek. Varga Ivett, az E.ON Hungária Zrt. sajtószóvivője elmondta: a szakembereik ellenőrzik az összes fészektartót, azok állapotát, hogy a gólyák fogadására alkalmasak legyenek.

– Néhány helyen a fent lévő fészek olyan nagyra nőtt az évek során, félő, hogy egy szeles szélben az egész építményt a vihar lesodorná, esetleg a kicsi gólyákkal együtt, emiatt ezeket leszedjük és új kerül a helyükre – tette hozzá Varga Ivett. Elmondta: a munkálatok már tél végén, kora tavasszal elkezdődtek, hogy mire a gólyák megérkeznek, megújulhassanak somogyi otthonaik.

– Januártól folyamatosan feltérképeztük a megújításra szoruló gólyafészkeket – mondta el Szegvári Zoltán. A Duna–Dráva Nemzeti Park tájegység–vezetője hozzátette: a sikeres költés, valamint az elektromos hálózat zavartalan és biztonságos üzemeltetése miatt szükség van a madarak otthonának megújítására. Az önkormányzatok, az áramszolgáltató és a természetvédelmi őrök közreműködésével idén 15 új gólyafészek alapot helyeztek ki a Somogyi Tájegység területén, főként Kadarkúton és környékén. Szegvári Zoltán megjegyezte: az új fészkek nem zavarják meg a gólyákat, ugyanoda térnek vissza.

– Két héttel korábban a hím jön, rendbe teszi a fészket, így várja a tojót. Évről évre nagyon sok növényi anyagot tesznek bele, amikor a fiókák kikeltek a tojásból mindig új réteggel tartják tisztán a fészket – tette hozzá a természetvédelmi tájegység–vezető. Azt remélik, hogy a felújított és az újonnan kihelyezett fészekalapok megnyerőek lesznek a hamarosan visszatérő fehér gólyáink körében, és idén is sok fiókát nevelnek majd.

Magyarországra február közepén már megérkezett az első gólya a Vas megyei Vassurányba. Somogyba a következő hetekben várhatóak a madarak. A tapasztalatok szerint elsőként Vörsre érkezik meg a gólya. A szakemberek szerint amint beköszönt egy melegfront, folyamatosan visszatérnek a madarak Afrikából Somogy megyébe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában