egyetemi élet

2019.07.27. 11:30

Fészket keresnek a gólyák: megindult a nagy albérletvadászat

Szerdán este még a felvételi ponthatárokat böngészték a felsőoktatásba jelentkező fiatalok, de a bejutáskor érzett örömöt hamar felváltotta a lázas albérletkeresés. Ha valaki nem jut be a kollégiumba, mélyen a zsebébe kell nyúlnia, mert drága az albérlet, sőt ritka is.

Kovács Gábor

A kaposvári Vigh Borbála a katolikus gimnáziumban végzett, és sikeresen felvételizett a Szent István Egyetem vidékfejlesztés-agrármérnök szakára. Már nekiállt budapesti albérletet keresni, azóta az internetet böngészi, és Facebook-csoportokkal vette fel a kapcsolatot, hogy megtalálja a megfelelő lakást a tanulmányai elvégzéséhez. Mostanáig azonban még bukkant olyan fővárosi albérletre, amelyet kivehetne.

– A legolcsóbb lakásnak is, amit sikerült találni havi 120 ezer forint a bérleti díja, és ez azért egy diáknak elég húzós – osztotta meg velünk a tapasztalatait a fiatal lány. – Jelenleg azt tartom megoldásnak, hogy többen összeállunk diákok, és közösen bérelünk egy megfelelő lakást. Ehhez azonban az egyetemen ismeretségeket kell kötnöm. Ezért abban reménykedem, hogy a gólyatáborban sikerül megismerkednem más hallgatókkal, akik hasonló cipőben járnak. Szerintem a legtöbb családnak megterhelő a hasonló helyzet. A terveim szerint a jövőben dolgozni fogok, hogy segítsek előteremteni az albérletem költségeit. Az első félévben azonban ez bizonyára nem lesz lehetséges, mert kell egy kis idő, amíg belerázódom az egyetemi életbe.

Országos tapasztalat, hogy minden évben a felvételi ponthatárok kihirdetése után általában úgy 10 százalék körüli mértékben emelkedni szokott az albérletek ára. Az idén azonban nem várnak ilyen emelkedést a szakértők, mert annyira feszített az albérletpiac. Már eleve magasak az árak, innen már nem nagyon lehet tovább nőni.

Bár Kaposvár is egyetemi város, a somogyi megyeszékhelyen nem az egyetemisták verik fel az árakat, válaszolta kérdésünkre Oláh Mikós, a Genius 99 ingatlanközvetítő iroda tulajdonosa. A kaposvári felsőoktatásba újonnan érkezők túlnyomó többsége ugyanis felvételt nyer az egyetem területén lévő kollégiumba, nem jellemező, hogy tömegesen keresnének albérletet. De olcsót nem is nagyon találnának, az elmúlt néhány év alatt a duplájára emelkedett az albérletek ára.

– Ennek ellenére nagyon keresik a kaposvári albérleteket, nagyon kevés is van belőlük, ezért pillanatokon belül ki lehet adni a lakásokat – mondta Oláh Miklós. – Hatvan ezer forint alatt olyan ritka a kaposvári albérlet, mint a fehér holló, és tíz perc alatt elkapkodják. Az ár általában 60 és 100 ezer forint között mozog, de nem ritka a 100 ezer forint feletti sem, de ezt már csak bizonyos réteg engedheti meg magának.

Nincs olcsó albérlet, hiába keresnék

A kaposvári albérletek árain az sem csökkent, hogy bútorozott vagy bútorozatlan a kiadó lakás. Ha végigfutunk néhány internetes hirdetést, összegezhetjük a kínálatot. A Pete Lajos utcában egy 52 négyzetméteres lakás albérleti díjáért 85 ezer forintot kérnek, a Zárda közben és a 48-as ifjúság útján egy-egy ugyanolyan alapterületű lakást 80 ezerért kínálnak. De a Füredi utcában van havi 95 ezer forintba kerülő lakás, a Tallián Gyula utcában és a Fő utcán pedig 120-140 ezer forint egy nagyobb alapterületű lakás havi díja. A városban azóta nehéz albérletet találni, amióta megindultak a Németh István Program beruházásai, és sok munkásnak kellett szálláshelyet találni. Ez átmenetileg felverte az árakat, de beállt az országos 80 ezer forintos az átlag albérleti ár, ami most Kaposvárra is jellemző.

Ezek is érdekelhetik