muzsika

2019.08.16. 14:00

Kecskeduda szavára indult el a Kaposvár

Több évtizede zenélnek együtt, közel húsz hangszert megszólaltatnak, bejárták a fél világot, meghatározó szerepet vállalnak a jövő népzenészeinek képzésében. A Somogy zenekarnak a napokban jelent meg első lemeze. Legkedvesebb zenéikből állították össze az albumot.

Andricz Gabriella

Hagyományos locsolkodás Szennán,a Somogy Táncegyüttes és a Somogy Zenekar közreműködésével

– Évek óta szerettünk volna összerakni egy anyagot, hisz nagyon sokszor nem tudunk minden felkérésnek eleget tenni – mondta Csikvár Gábor, az együttes tagja, a Somogy Táncegyüttes Alapítvány művészeti titkára. – Több táncegyüttes készít koreográfiát a zenéinkre, és fontosnak tartottuk, hogy a legjobb minőségben tudjuk nekik kínálni a muzsikánkat, ha nem is mindig lehetünk ott a helyszínen.

Egy olyan válogatást készítettünk, ami igazi tánc alá való muzsika. A somogyi dallamok mellett Kárpát-medence több tájegységének, többek közt Erdély, Bukovina népzenéjét is megszólaltatjuk benne. A közel hatvan percnyi, tíz felvételt tartalmazó lemeznek a zenekar többi tagja – Csikvár Gábor mellett Husi Gyula, Felde Rebeka, György-Horváth László, Boldizsár Imre – is olyan címet szerettek volna adni, amely jól kifejezi a megyeszékhelyhez való kötődésüket. ­

– Egy, az ötvenes-hatvanas években Együd Árpád és Olsvai Imre által gyűjtött dallamra esett a választásunk, az Elindult a Kaposvár… dalra, ami nemcsak azért találó, mert a város is elindult a fejlődés útján, hanem mert a Somogy Zenekar élete is a városhoz kötődik – mondták.

Deáky Márton és Oberhofer Csenger, két tehetséges pécsi zenész is közreműködött a hangfelvételek készítésénél. Csikvár Gábor hozzátette: igazán büszkék a lemezre, hisz a lehető legtöbb hangszert megszólaltattak benne, a hegedűk családjától kezdve a kecskeduda, tekerőlant, citera, tambura, furulyák és egyéb hangkeltő eszközök összhangja fokozza a zenei élményt.

 

Lemezbemutató a Vigasságok terén

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiírt Csoóri Sándor pályázatból valósulhatott meg a lemez kiadása, amelynek összeállításában Sebesi Tamás hangmérnöknek nagy szerepe volt, akivel már összeállításokban, és színházi produkciókban is együttműködött a zenekar. Rajta kívül Bózsa Brigitta művésztanár, egykori Somogy táncos terveinek és Koch Máté grafikai munkájának köszönhetően vált teljessé a munka. Az együttes lemezbemutató koncertjére a Miénk a Város fesztivál nyitónapján kerül sor a kaposvári Vigasságok terén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában