különleges képességek

2019.11.14. 17:30

A tehetségek felkarolásán dolgoznak

Óvodapedagógusok, tanítók, tanárok, gyógypedagógusok és pszichológusok tanácskoztak Lengyeltótiban arról hogyan karolhatják fel a tehetségeket.

Koszorus Rita

Vannak azok a diákok, akik jeleskednek egy tantárgyból és szép eredményeket érnek el. S vannak azok is, akik másban kiemelkedőek, például ügyesen faragnak rímeket, s illesztik azokat egymás mögé, hogy aztán egy rapszöveg szülessen belőle. Ezt nem tanítják az iskolában, így jegyet sem lehet adni rá. Az ilyen tehetségekkel nem tud mit kezdeni az iskolai rendszer, ők másfajta figyelmet igényelnek. – A tipikus tehetség iskolai környezetben valamilyen tantárgyi területen jelentkező különleges intelligencia, de egyre több olyan gyerek van, akinek különös képességei vannak, de nem tantárgyiak – mondta lapunknak Braun József, a Zöld Kakas Líceumot működtető alapítvány elnöke. – Mondjuk a Minecraftban tud hallatlanul ügyes lenni, ez sokaknak ismert lehet. Vagy gördeszkázik és azzal tud trükköket, de ezt egyetlen tantárgyban nem tudjuk elismerni, pedig a szemünk-szánk eláll olyan figurákat tud.

Braun József hozzátette: ezek a fiatalok arra kényszerítik az iskolarendszert, hogy változzon. Egyre több olyan gyerek van, akinek habár különleges képességük van, de a normál keretek között heti 30-35 órát ülnek az iskolában, miközben szívesebben gördeszkáznának, vagy beatboxolnának.

– Ezeket a tehetségeket is engedni kellene kibontakozni és elismerni valamilyen formában a képességüket – mondta a szakember. – Az már jó, ha az osztályfőnök teret ad ennek, és azt mondja „hogy jól van menj ki az udvarra, vagy hozd be a gördeszkád.” Már csodaszámba megy, ha ezeknek a tehetségeknek iskolai rendezvényeken teret adni, például nem verset mond egy diák, hanem rappel, vagy beatboxol az ünnepség részeként. Az iskola azzal is tud visszajelzést adni, hogy a magyartanár elismeri a rapszöveg alkotást, ami ugyancsak szöveg alkotás, de még rímekbe is van szedve.

Szabadon szárnyaló tehetségek

Jó példák természetesen külföldön vannak, többek között az Egyesült Államokban. A Zöld Kakas Líceumot működtető alapítvány elnöke szerint, a start upperek éppen olyan különleges tehetségek, mint akikkel ők is foglalkoznak. – A Microsoft alapítóját hívták évekkel ezelőtt egy egyetemre harmadévesekhez előadást tartani arról, hogyan lehet kiemelkedni – mesélte. – Azt mondta a hallgatóknak: nézzenek körül, kik azok, akiket már nem látnak az előadáson. Ők azok, akik kiemelkedtek és otthagyták az iskolát, hogy valóra váltsák ötletüket. Ez kellene itthon is, hogy a különös tehetségeknek teret adjunk. Ezt már óvodában el lehetne kezdeni, csak akkor az iskoláknak is kísérleteket kellene végezni, vagy csak projektekre szerveződő iskoláknak kellene működni.

Fotó: Böcz Zoltán

A tehetségek felkarolásán dolgoznak azok a szakemberek is, akik a lengyeltóti konferencián részt vettek. – Intézményünk elhivatott a tehetséggondozás iránt – mondta Makarészné Lédig Ildikó, a Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat fonyódi tagintézmény vezetője. – Öt évvel ezelőtt létrehoztuk a Kökörcsíny tehetségpontot, amely ma már kiválóan akkreditált tehetségpont. – Ennek keretében pályázatokat írnak ki a gyerekeknek és konferenciákat is szervezünk az őket segítő szakembereknek.

Makarészné Lédig Ildikó hozzátette: bíznak abban, hogy nem csak megalapozzák a Somogyi Hálót, hanem az áldozatos munka eredményeként sikerül sűrűbbre is szőni azt.

Nem elég felismerni a tehetséget, támogatni is kell

A konferencián nem csak beszéltek a tehetséggel megáldott fiatalokról, hanem bemutatták a Kökörcsíny Tehetségpont rajzpályázatára érkezett legjobb alkotásokat. De arról is szó esett, hogyan lehet támogatni az atipikus tehetségeket. Ezek a fiatalok ugyanis különlegesek, ezért különleges figyelmet is igényelnek, hangzott el a konferencián. A Somogy Megyei Pedagógiai Szakszolgálat számára ez kiemelt téma, hangzott el a megnyitón. – Támogatjuk azokat a családokat, intézményeket, akik tehetséges gyerekeket nevelnek – mondta Szigeti Mónika, igazgató a rendezvényen. – Nagyon fontosnak tartom ezt a területet, mert ezekkel a gyerekekkel foglalkozni nagy és szép feladat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában