változó szokások

2019.11.09. 11:30

A temetések több mint fele már hamvasztással zajlik

A holtaknak és a hamvaknak a temetőben a helyük, állítja Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezetője. Manapság azonban ezt egyre többen gondolják másként.

Góz Lilla

– Az urnás temetések aránya fokozatosan nő, amelynek fő oka, hogy a hagyományos koporsós temetés, valamint a sírhely többe kerül – mondta el érdeklődésünkre Puskás Béla, a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezetője. – Az elmúlt 20 évben az általuk végrehajtott temetéseknél a hamvasztásosak aránya 32 százalékról 54 százalékra nőtt. Egy temetés évről évre többe kerül, a temetőüzemeltetés költségét is a lakosság fizeti meg, emellett a különböző adók és járulékok szintén jelentősen drágítják a szolgáltatást. Az urnasírt vagy urnafülkét ugyanakkor könnyebb gondozni, vagy haza is vihetik az urnát, s lehetőség van a hamvak elszórására – jegyezte meg Puskás Béla, akitől azt is tudjuk, 2003-tól érzékelhetően megnőtt a hazavitt urnák száma.

– Ezek sorsa sajnos nem nyomon követhető. A hozzátartozók elhelyezhetik a lakásban, valamilyen intézményben, szétszórhatják a hamvakat a saját kertjükben, tavakban vagy a levegőből, ám sajnos az is előfordul, hogy egy idő után az urnát beviszik valamelyik temetőbe és ott a család sírhelyén elássák – mondta Puskás Béla. Az igazgató szerint sürgősen rendezni kell törvényi szinten is a hazavitt urnák sorsát. Megoldás lehetne az, ha urnát kiadni csak a területileg illetékes jegyző engedélyével lehetne, ha a család megfelelő kegyeleti helyről gondoskodik. A kegyeleti helyet a földhivatal bejegyzi az ingatlan nyilvántartó lapra. Az ingatlan eladására csak akkor kerülhetne sor, ha a korábban elhelyezett urnát a család, az örökösök új, megfelelő kegyeleti helyre elhelyezik. Kiemelte: az Európai Unió több tagországában ez a szabályozást terjedt el.

– A holtaknak és a hamvaknak a temetőben a helyük, amely az emlékezés színtere, de mindezek ellenére nekünk is tudomásul kell vennünk, hogy változnak a temetkezési szokások – mondta a Somogy Temetkezési Kft. ügyvezetője.

Fa is kihajthat az elhunyt hamvaiból

Országszerte tizenhét, Somogyban egy krematórium működik Ságváron, ahol hetente 80 hamvasztást végeznek, de naponta akár 48-ra is lenne kapacitásuk. – Az utóbbi években tapasztaljuk, hogy egyre többen választják a hamvasztást Somogyban is, amelynek fő oka, hogy olcsóbb, mint a koporsós temetkezés – mondta el Tóth Zoltán, a Adytum Kft. ügyvezető igazgatója. – Ha az elhunyt minden szükséges dokumentuma rendelkezésre áll, 24 órán belül megtörténik a hamvasztás. Manapság a családtagok elhunyt szerettüknek egy biournát is választhatnak, ami lebomlik és egy fa magját tartalmazza speciális, csírázást elősegítő közegben. Az urna földbe ültetése után a mag a hamvakon hajt ki és fejlődik fává. Az amerikai államok közül elsőként Washingtonban engedélyezték az elhunytak komposztálását. Az elhunytat egy hatszögletű acéltartályba helyezik el, amelyet faforgáccsal, lucernával és szalmával töltenek meg. A konténerben a baktériumok 30 nap alatt lebontják a testet. Az eredmény száraz, gazdag termőföld...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában