lakhatás

2020.01.28. 09:15

A kínálat túlnőtte a keresletet

Több mint hat és fél százalékkal emelkedtek az albérletárak Kaposváron.

Marosi Gábor

A somogyi megyeszékhelyen tavaly januárban átlagosan hetvenötezer forintért kínálták az ingatlanokat, idén azonban már nyolcvanezer forintba kerülnek. Az ingatlan.com adatai szerint az országos emelkedés tizenegy százalékos. A legdrágább megyeszékhely Székesfehérvár, a Fejér megyei településen átlagosan százhúszezer forintba kerül az albérlet. A legolcsóbb település Salgótarján, a nógrádi megyeszékhelyen hetvenötezer forintért kínálják a havi lakhatást.

Oláh Miklós, az egyik kaposvári ingatlanközvetítő iroda ügyvezetője elmondta: a tavalyi áremelkedés idén januárra elérte a csúcsát, hiszen a magas árak miatt csökkent a kereslet az albérletek iránt. A szakember szerint az elmúlt három-négy évben nem volt annyi kiadó lakás, mint amennyivel most lehet találkozni az albérletpiacon. – Jelenleg hatvan-hetven kiadó lakás van – magyarázta Oláh Miklós. – Korábban, többen is ingatlanba fektették a pénzüket, majd kiadták bérbe. Mostanra azonban a kínálat túlnőtte a keresletet, ezért lehet ennyi üres lakás a városban – tette hozzá.

– Továbbra is pezseg az albérleti piac – hangsúlyozta Boldizsár Balázs, ingatlanközvetítő. – A szép és jó lakást, illetve házat elfogadható áron viszonylag hamar ki lehet adni Kaposváron. A legkelendőbbek még mindig a belvárosi ingatlanok, de a lakótelepi és a külvárosi lakásokat is könnyen ki tudjuk adni. Az egy- és a kétszobás lakások továbbra is keresettek, de most már egyre nagyobb igény van a családi házak iránt is.

Míg előbbit átlagosan nyolcvanezer forintért kínálják a tulajdonosok, addig utóbbiért százharminc–százötvenezer forintot is elkérnek havonta, nyilván ez a felszereltségétől, az elhelyezkedésétől és a méretétől is függ – mondta Boldizsár Balázs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában