agrárkamara

2020.01.29. 20:00

Erős kamarával tervezi a jövőt az új megyei elnök

Az anyatejjel szívta magába a mezőgazdaság iránti szeretetet Berek Gábor. A 41 éves közgazdász 2019 november vége óta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Somogy megyei elnöke. Célja, hogy erősítse a megyei igazgatóság szolgáltató és támogató tevékenységét a tagok felé.

Góz Lilla

– Hogyan fogadta az új kihívást?

– 2019 novemberében a megyei küldöttgyűlésen választottak meg az agrárkamara Somogy megyei elnökének. A döntés váratlanul ért, de nagy tisztelettel fogadtam, s természetesen az a célom, hogy megfeleljek az új kihívásnak. A mezőgazdasághoz már gyerekkoromban közel kerültem, a szüleim a 80-as években paradicsomot, majd káposztát termeltek, szőlőoltvánnyal is foglalkoztunk, a kaposszentjakabi szőlőhegyen pedig méhészkedésbe is fogtunk. Így a család több lábon tudott állni. 2005-től kezdem el dolgozni a Mezőgazdasági- és Vidékfejlesztési Hivatalnál helyszíni ellenőrként, 2008-tól pedig a somogysárdi családi gazdaságunkban is dolgoztam, ahol a szántóföldi növénytermesztés mellett sertéstartással foglalkozunk a mai napig. 2012-ben lettem a somogysárdi Haladás Mg. Zrt. vezérigazgatója. Szóval mindenbe belekóstoltam picit, a végzettségemet tekintve egyébként okleveles közgazdász vagyok.

– A kamarához újjáalakulása óta számos jogkör került. Ön miként vett részt az átszervezésben?

– 2013-ban megyei küldöttként, 2017-ben pedig országos küldöttként és a megyei állattenyésztési osztály vezetőjeként vettem részt az átszervezésben. Az agrárkamara Somogy megyei igazgatóságának eddigi munkája országosan is példaértékű és kiemelkedő a többi megye között. Szeretném ezt az irányvonalat továbbvinni Mácsai Ádám megyei igazgató segítségével. A jövőben erősíteni kell a kamara szolgáltató jellegét, a gazdálkodókat azzal tudjuk segíteni, ha a változó jogszabályokról megfelelő tájékoztatást kapnak gyorsan és közvetlenül, akár fórumokon vagy a média csatornáin keresztül. Csökkenteni kell adminisztrációs terheiket, akár a kérelmek beadását vagy a bejelentési kötelezettségeket tekintve. Tősgyökeres somogyi vagyok és az a feladatom, hogy a megyémet segítsem. Ezért szeretnék továbbra is teret adni a helyi termelőknek, hogy bemutathassák minőségi termékeiket.

– Ha a különböző ágazatokat nézzük, hol és milyen tennivaló vár Önre?

– Minden ágazatot egyformán kell kezelni, nem lehet kiemelni egyet sem. A működő és a jövőben létrehozandó új gazdakörök nagy segítséget nyújtanak munkánkban, rajtuk keresztül a megye egész területéről információkat tudunk gyűjteni. De azt is mondhatnám, nem én akarom kitalálni, hogy valaki építsen egy házat, hanem segítek abban, hogy ha már megvan a döntés, akkor odaviszem mondjuk a tervezőt. Tehát a gazdálkodót a tervétől egészen az álma megvalósulásáig segítjük, hogy hosszú távon a jogszabályi keretek között gazdaságosan tudja üzemeltetni vállalkozását.

– A gazdálkodók új és egyáltalán nem könnyű feladata, hogy alkalmazkodjanak a szélsőséges időjáráshoz?

– Idei terveink között szerepel, hogy számos fórumot tartunk a klimatikus viszonyok változásairól, a precíziós gazdálkodásról, a mélymulcsos művelésről. Szó lesz a biogazdálkodásról, valamint a mezőgazdaság digitális átalakulásáról. Emellett a táp­anyag-gazdálkodási terv készítésében is segítünk, s lehetőségük van a gazdálkodóknak talajlabor-analízisre.

Családi kikapcs

Berek Gábor 2007 óta házas, s azt mondja, számára az a kikapcsolódás, ha a családjával lehet. – Lányaim öt- és hét­évesek, s nagyon vigyáznak rám, mindig figyelmeztetnek, hogy egyek rendesen és érjek haza mielőtt elalszanak – mondta. – A minap a labdavezetést gyakoroltuk, de nagyon szeretünk kirándulni és egy-egy somogyi finomságot megkóstolni egy helyi termelőnél vagy akár egy balatoni cukrászdában, étteremben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában