családi légkör

2020.03.20. 11:30

Közös családi program lett a tanulás

E-mailben, a Kréta rendszeren és a Facebookon is kapják a pedagógusoktól a tananyagot a gyerekek. Sok családban megmaradt a hétköznapi napirend, a szülők tanulnak a gyerekekkel, sőt még a testnevelésóra sem marad el.

Góz Lilla

A betűírást gyakorolja a másodikos Sarkadi-Kiss Csanád a nappali nagy asztalánál. Édesapja segít neki a tanulásban.

– Ancsa néni, az osztályfőnök, minden fórumon e-mailben, a Kréta rendszeren és a Facebook-csoportba elküldi, hogy naponta milyen feladatokat kell elvégezni gyerekünknek, sok mindent újratanulok én is – mesélte mosolyogva Sarkadi-Kiss János. A kaposvári színművésznél minden reggel a megszokott időben kelnek a gyerekek, a közös reggeli után pedig délig a tanulásé a főszerep.

– Miután a feladatokat megoldotta kisfiunk, elküldjük lefényképezve az eredményt a tanárnéninek, nagyon fontos, hogy ne a szülő írja meg gyermeke helyett a leckét – jegyezte meg az édesapa.

Csanád élvezi az itthonlétet, csak a barátai hiányoznak neki. – Először azt hittem, szünet lesz, nem kell tanulni, de így is jól érzem magam, a szabadidőmben pedig a hullámos papagájaimat gondozom, amiket a jó bizonyítványért kaptam – mesélte büszkén a másodikos diák. Délután pedig, bármennyire is szokatlan, a testnevelésóra sem marad el, az udvaron tornázik a család, a két kisebb testvér is szívesen csatlakozik a mozgáshoz.

– Mindenkinek ez a távoktatás új, de a kényszer szült dolgok mindig jól sülnek el és persze vannak dolgok, mint például az úszás­oktatást nem lehet pótolni, de sok minden mást meg lehet valósítani – tette hozzá Sarkadi-Kiss János. Az édesanya, Mészöly Zsófia pedig a videóchatet tanulja.

Zenetanárként ezen a csatornán keresztül próbálja a jövőben oktatni diákjait. – Feljátsszuk a gyerekeknek, hogy mit szeretnénk hallani, és így könnyebben tud gyakorolni, a legfontosabb a szinten tartás és megmaradjon a zene szeretete iránti érzet.

– A Kréta rendszer többször lefagy vagy elérhetetlen, ezért Facebookon és e-mailben kapják a gyerekek a feladatokat – mondta Molnár Kinga. Hozzátette: délelőtt üzemelte be a most vásárolt nyomtatót, hogy elsős kisfia, Nándor betűtanulása könnyebb legyen. A napokban biztos, hogy kialakul az online oktatási rendszer a gyerekek számára.

– Nem csak a kisebb, hanem a nagyobb fiammal is tanulok, a szabadidőben pedig az udvaron játszanak – mondta el a kaposvári édesanya, aki szerint nem lesz könnyű sem a gyerekek, sem a szülők számára a következő pár hét. – Be kell osztani nagyon, hogy mindenre legyen idő, tanulásra, a nevelésre, a főzésre és mellette a home office-ban végzem a munkámat is – sorolta az édesanya.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában