jövedelem

2020.06.22. 18:50

Pluszjuttatásból kaphat újra erőre a vidék

Két lépésben duplájára emelkedik a kistelepülésen szolgáló lelkészek, papok és rabbik kiegészítő jövedelempótléka.

Marosi Gábor

papszentelŽs

Fotó: Lang Róbert

Június elsejétől hatvan, jövő januártól pedig újabb negyven százalékkal kapnak többet az egyházi dolgozók. Somogyban ez mintegy száz lelkészt érint.

Csaknem húsz éve kapnak jövedelemkiegészítést a kistelepülésen élő és szolgáló papok, valamint lelkészek. A támogatás összege jelenleg mintegy ötvenezer forint. Az emelésnek köszönhetően júniustól csaknem nyolcvanezer, jövő januártól pedig százezer forintot kapnak fizetésükön felül a lelkészek. Erre a kormány a jövő évtől összesen ötmilliárd-kétszázmillió forintot fordít.

Pongrácz Máté, a Somogy-Zalai Evangélikus Egyházmegye esperes-helyettese elmondta: nagyon sok kistelepülésen a lelkészen kívül már nem maradt értelmiségi, hiszen az iskola évtizedekkel ezelőtt bezárt és az orvos sem lakik helyben. A támogatásra azért is van szükség, hogy az utolsó értelmiségi réteg megmaradhasson a falvakban. Ez azonban nem egyszerű, hiszen jelentős lelkészhiány van.

– Bölcs dolog volt létrehozni ezt a támogatást – fogalmazott Pongrácz Máté. – Ennek az emelése pedig nagyon fontos a vidéki Magyarország számára, hiszen ha a lelkész megmarad, akkor talán az adott településnek is van erre esélye. A mi egyházmegyénkben ez a jövedelempótlék öt lelkészt érint – tette hozzá.

Pongrácz Máté kiemelte: egy kezdő evangélikus lelkész fizetése 210 ezer 600 forint. Ez egy minimum összeg, a gyülekezet ennél többet is adhat, kevesebbet azonban nem. Amelyik közösség ezt nem tudja kigazdálkodni, az kérhet egyházi támogatást. Az esperes-helyettes hangsúlyozta: a pedagógusokhoz hasonlóan életkor alapján változik a lelkészek fizetése. Aki 15 éve szolgál, annak már legalább 300 ezer forint, egy nyugdíj előtt állónak pedig 366 ezer 600 forint a javadalma.

Nagy Csaba, a Somogyi Református Egyházmegye esperese megkeresésünkre elmondta: egy lelkész havi fizetése, amelyet a gyülekezettől kap, legalább bruttó 120 ezer forint. Emellett külön jár az állami kiegészítő jövedelempótlék. Hozzátetette: üdvözli a kétlépcsős emelést, ezzel ugyanis jövő évtől havonta plusz százezer forintot kapnak a lelkészek. Ez a támogatás Somogyban a negyvenegy lelkészből harmincat érint.

Világos Krisztián, a Kaposvári Egyházmegye vagyonkezelője elmondta: a jelenleg szolgáló hetvenhat papból ötvenen kapják az állami kiegészítő jövedelempótlékot. A támogatást minden lelkész csak egy település után veheti fel, így akik több helyen is szolgálnak, azok a támogatásukról lemondanak és odaadják egyházi segítőiknek. Világos Krisztián kiemelte: a támogatást pap, diakónus, akolitus, férfi és női szerzetes kaphatja. De azok is, akik világi segítők, igeliturgiát, plébániai és templomi programokat szerveznek, imacsoportot vezetnek. Az egyházi családvédelem területén dolgoznak, kapcsolatot építenek és tartanak az egyházközség időseivel, szervezik a szeretetszolgálati munkát, segítik a karitászcsoportot, valamint egyéb olyan egyházi szolgálatot végeznek, amely a híveknek a közösségi életét segíti.

Januártól újabb negyven százalékkal kapnak többet a dolgozók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában